{Vigyázz! Kész! Posztolj!} - Álomesküvő

Mint látjátok, én is csatlakoztam a VKP! kezdeményezéshez. :)

Lassan két éve írom a K-öröm blogot, mostanra kialakult itt egy nagyon klassz olvasói csapat, sok-sok nyitott, érdeklődő személyiséget üdvözölhetek köreitekben és ez óriási örömforrás számomra, erőt merítek belőle, feltölt, nagyon élvezem ezt az egészet. 

Tudom, hogy ez egy körmös blog, manikűröket látni jöttök ide, de azt is tudom, hogy sokoldalúak vagytok, a körömlakkozáson innen és túl is rengeteg téma érdekel benneteket, talán még az én gondolataim is, ezért bátorkodtam új "rovatot" indítani. Őszintén bízom a sikerében, remélem örömmel fogadjátok majd ezeket az írásaimat!

A debütáló témám az "Álomesküvő" lett. 

Jó rég volt az esküvőm, de azért még emlékszem arra a lányra, aki 1996-ban végigcsinálta ezt a "családi parádét".

Mielőtt belemélyednék az írásba, leszögezem, hogy az én fejemben álomesküvő, mint fogalom igazából soha nem definiálódott. Az esküvő szóról a házasságra asszociáltam mindig, nem a ruhára, a tortára, a virágokra vagy a többi sallangra. Kislány korom óta vágytam rá, hogy saját családom legyen. Konzervatív környezetben nevelkedtem, nem is volt kérdés, hogy a családalapításhoz először férjhez kell mennem. Apukám az "amíg nincs mise, nincs semmi se" elvét vallotta, ezért amikor megismertem a mostani férjemet, viszonylag rövid időn belül "letudtuk" ezt a kötelező kört.

Mindig csodálkozva figyelem, hogy hónapokon, néha éveken át lázasan tervezik az esküvőt a házasulók, magazinokat vásárolnak, kiállításokat látogatnak, sok-sok tervezés-szervezés-válogatás előzi meg az eseményt, stb... én nem voltam ilyen alapos, sőt... nem is nagyon foglalkoztam a részletekkel. A másik vetülete a dolognak, hogy ez nem épp olcsó mulatság, ilyenkor szükségszerűen összeütközésbe kerül az álom és a valóság.

Az én esküvőmet anyósom és anyukám szervezték meg. Igen rövid határidő alatt kellett boldogulniuk, mert az első randink és a házasságkötésünk között mindössze fél év telt el. 

Az esküvőhöz kapcsolódó kellékek - ruha, smink, haj, gyűrű, virág, dekoráció, zene, vers, etc - manapság már majdnem fontosabb az embereknek, mint maga a tény, hogy itt most két ember elkötelezi magát a kapcsolatuk mellett. Látunk nagy csilli-villi "csinnadrattákat", aztán pár év után jó sok válást... 

Mostanában kezdem csak megérteni, hogy a tradíciók másképp is funkcionálhatnak lélektani szempontból, mint amit eddig feltételeztem. Régen azt gondoltam, ez magamutogatás, hivalkodás - ezért elutasítóan álltam hozzá.

Így fordulhatott elő, hogy a legkisebb, legvékonyabb jegygyűrűt választottam az ékszerboltban "nem a gyűrűért megyek férjhez" felkiáltással. Ma már bánom, mert hamar kihíztam és nem lehetett szépen tágíttatni, mert nem volt benne elég anyag, a férjemé pedig többször el is tört és egy idő után már nem is szórakoztunk a gyűrűkkel, így most egyikünk sem hordja. Ha most választhatnék jegygyűrűt, akkor valami ilyesmi kerülne az ujjamra:

a kép eredeti forrása

A ruhaválasztásnál is felületes voltam, csak azt néztem, hogy ne legyen túl díszes, ne legyen rajta flitter, gyöngy, fodor, de abban az időben az ilyen habos-sütemény ruhák voltak divatban és az ennél egyszerűbbet nem nagyon lehetett kapni. Legalábbis vidéken nem volt túl nagy választék. Talán egy kicsit több utánajárással sikerült volna egy kifinomultabb modellt választani, de sürgetett az idő és nem volt türelmem a keresgéléshez, próbálgatáshoz.

Most már sokkal bőségesebb a kínálat, nem akkora kihívás szép ruhát találni, ez például nagyon tetszik:

forrás

Nem volt koncepcióm a frizurám kapcsán sem, ezért szabad kezet kapott a fodrász. Rittyentett egy idétlen ondolált frizurát nekem, ami egyáltalán nem tükrözte a személyiségemet, de akkor tetszett, érdekesnek tűnt. Azóta sem látott hajcsavarót, sütővasat vagy dauert a hajam... :))))

A mai eszemmel már a fátyolból is visszafogottabb változatot készíttetnék, mondjuk egy ilyet:

forrás

Azt nagyon megbántam, hogy nem néztem rendesen utána a fotózási lehetőségeknek, mert tök béna képeink lettek. Ez a zöld háttér még nem is annyira durva, de van olyan képünk, amin "bugyikék" alapon kis fehér bárányfelhők kandikálnak ki a hátunk mögül... uhh... :/

Retro a köbön:

Jó sok év eltelt azóta és most már értem, hogy a kellékek nem rossz dolgok, csak akkor lesznek rosszak, ha rossz attitűddel halmozzuk magunk köré őket. Ha változtatok a nézőpontomon, azt látom, hogy vannak emberek, akiknek kellenek ezek a tárgyak kapaszkodóul, hogy jobban meg tudják élni vagy ki tudják fejezni az érzéseiket.

forrás

Ha most lenne egy kis tündérkém akit visszaküldenék az időben, megkérném, hogy súgja oda annak a fiatal lánynak: "a gagyi és a hivalkodó között nagyon sok átmenet van, nézz körül jobban". 

Természetesen voltak olyan részletek is, amiket én találtam ki és azok közt is akadt néhány hülyeség. Például ragaszkodtam ehhez a királykék kontaktlencséhez. Akkoriban ez még nagyon különleges dolognak számított, élveztem, hogy valami újat próbálhatok ki és azt hittem, a szemem enélkül nem lenne elég kék, nem akartam unalmas lenni.

Így utólag nem is értem mi bajom volt a szememmel, de a fiatal lányok mindig elégedetlenek magukkal... én is az voltam. Ha most mennék férjhez, akkor csakis a "gyári beállítást" viselném. Most már tudom, hogy nem a szemem színe az, ami életre kelti a tekintetemet.... :)))))

Visszatérve a kellékekre, szintén az én választásom volt a 20 szál vörös rózsából álló csokor is, mert 20 éves voltam és a vörös rózsánál klasszikusabb esküvői virágot el sem tudtam képzelni. Ráadásul a barátnőm kötötte, aki a koszorúslányom is volt, szóval ezt semmiképp sem változtatnám meg. 

Nagyon szerettem a meghívónkat is, ami igazi DIY megoldás volt, mert a férjem tervezte és valósította meg, valamint saját választás volt az esküvői dalunk is, amitől a mai napig könny szökik a szemembe:

... és nem azért mert megbántam!!! :))))

Alapvetően úgy gondolom, hogy a házasságom sokkal jobban sikerült, mint az esküvőm, szerencsére. Igaz, ebbe több energiát is fektettem! Szerencsére nem a dizájnon múlik a boldogság... :)))))))))

Olvassátok el a többiek véleményét is a témában, magam is kíváncsi vagyok rá, hogy ők vajon milyennek gondolják az "Álomesküvő"-t? No és persze a Ti véleményetek is érdekel!!!

Üdv: