SzóFogadó - Gyengédség és Gyakorlás

Ezen a héten is jelentkezünk a SzóFogadó rovattal. Bandita a GYENGÉDSÉG szót kapta tőlem, ő pedig a GYAKORLÁS-t szánta nekem. Lássuk mire jutottunk!

Bandita: Minden ember alapvető szociális szükséglete szeretetet adni és kapni, „szeretve lenni”. A mások iránt érzett szeretet legkézenfekvőbb megnyilvánulása a gyengéd bánásmód, szavakkal és tettekkel egyaránt. Gyengédségünkkel kifejezhetjük a szeretett személy iránt érzett megbecsülésünket, azt, hogy fontos számunkra, érték az életünkben.

A GYENGÉDSÉG ösztönöz, megnyugtat és átmelegít. Amikor gyengédséget kapunk, ösztönösen is viszonozzuk, egy párkapcsolati vita megoldásához is hamarabb jutunk, ha elkezdünk egy kicsit a másik fél fejével gondolkodni és megértjük az ő álláspontjait.

Ahhoz, hogy másokat szeretni tudjunk, ahhoz bizalom kell. Nehéz, nagyon nehéz néhányunknak őszintén hinni az emberek eredendő jóságában úgy, hogy naponta szembesülünk a média által mesterségesen irányított információkkal, amelyek ennek tökéletesen ellentmondanak.

A párkapcsolat ideális esetben egy békés zug, ismerős vacokszaggal, meghitt érintésekkel, ölelésekkel, beszélgetésekkel, vitákkal és nevetéssel. Egy külön dimenzió, ahol önmagad lehetsz, és ahol ér böfögni, f*ngani, ahol kitalálják a titkos vágyaidat, sőt, olykor valóra is váltják azt.

A téma manikűrben való kifejtésére az Internetet hívtam segítségül, és bepötyögve fogalmat egy kicsesbánya tárult elém!

Egy nagyon intenzív, erőteljes, művészi képet találtam egy izgalmas, igényes blogon, amelynek a lapozgatása közben sikerült jól ottfelejtenem magamat, de felocsúdva azonnal eldöntöttem, hogy a fotó lesz a manikűr tervezésének fő csapásiránya.

forrás

Mindenképp ezt a látványt, és érzést akartam megidézni, ahogyan két ember egy gyengéd csókban találkozik. Épp csak érintve a másik ajkát, de belélegezve a test valamennyi sejtjének rezdülését.

Szilvi: GYAKORLÁS. Ezt a szót küldte nekem Bandita. Biztos nem gondolta, hogy ezzel igen magasra dobta a labdát! Először fordult elő velem, hogy a szokásos gondolat-cunamim cserben hagyott és csak a sötét tanácstalanságot láttam magam körül. Megmondom miért... hadilábon állok a gyakorlással. Mindig is utáltam gyakorolni. Ami nem ment elsőre, annak többé neki sem fogtam évekig. A jogosítványom is emiatt lett meg olyan későn, 20 évesen elmentem egy tanfolyamra, de bénának éreztem magam és félbehagytam, 28 éves voltam, mire megembereltem magam és újra nekifutottam. Mondjuk akkor elsőre sikerült... :))))  

Gyerekkoromban gondjaim voltak a kudarctűréssel, ma már könnyebben viselem, de még mindig utálom ha nem sikerül valami, vagy mondjuk veszítek egy játékban. Kártyázni például nem is vagyok hajlandó, mert a parti végére vagy én bolondulnék meg, vagy a partnereim...

A gyakorláshoz bizony türelem kell és szorgalom. Nekem az előbbi okoz gondot, könnyen kijövök a sodromból.... Ki gondolná ezt olyas valakiről, aki aprócska tájképeket festeget a körmére, ha arra támad kedve? Nos elárulok egy titkot. A blogon lévő manik több mint 90%-a spontán és gyorsan született "munka" gyümölcse, olyan flow-élmény eredményei, amiben a minta csak úgy kifolyik az ecseten át az agyamból a körmömre.... Nem szeretem a küzdelmes tanulási folyamatokat, ezért is kerülöm azokat a technikákat, amikhez sok gyakorlás szükséges, pl. geometrikus minták, szabályos vonalak, stb. 

Érdekes módon, a munkámban ez pont fordítva van, órákon át képes vagyok a számokba temetkezni és újraszámolom a listáimat századszor is ha kell, és sokkal jobban szeretek rájönni a megoldásokra, mint begyakorolni őket. 

Ám akadnak dolgok az életemben, amiket nem elég érteni, be is kell gyakorolni. Ilyen a biciklizés, az úszás, az éneklés, a tízujjas gépelés vakon és... a palacsintasütés!

Ez utóbbi lett az ihletforrásom... talán kicsit erőltetett, de ilyen még nem volt a blogon: egy fércmunkát hoztam ma, egy gyakorlás fázisfotóját. 

Lehet, hogy ezt a bejegyzést most csak azok fogják megérteni, akik próbáltak már inspirációs kép alapján manikűrt készíteni. :)))))) 

A figyelmes szemlélő végigkövetheti az egyes körmökön, ahogy kísérleteztem a megfelelő színek kiválasztásával, láthatja abbéli vívódásomat, hogy a tésztába sült buborék-pöttyök, vagy az egymásra rétegzett palacsinták oldalnézeti csíkjai keljenek-e életre a manikűrben? Nnna, hát ezek az igazán neuralgikus kérdések itt kérem szépen!

A hüvelykujjon túl sok és túl élénk a sárga, a mutatón bénák a pöttyök, a középsőt elkente a fedőlakk, a gyűrűsön szintén a pöttyök lettek bénák, egyedül a kisujj mintája az ahol stimmelnek a színek és viszonylag jól mutathatna egy "blogkonform" manikűrben, csak épp a csíkok egymásba mosódása miatt senki emberfia nem jönne rá a palacsinával való kapcsolatra. Szóval ezt a próbálkozásomat bebuktam... de legalább dokumentáltam az utókornak. 

Jelige: "A jó pap is holtig tanul!" 

Ti hogy álltok a gyakorlással? Lobbanékony-spontán, vagy higgadt-precíz emberek vagytok?

Üdv:

Bandita & Szilvi