2014. szeptember 29., hétfő

Magical Music Manis - Lady Marmalade


Ehhez a kihíváshoz szerettem volna valami nagyon ütős, nagyon dögös manikűrt készíteni, de a mostani rövid körmeimmel kénytelen voltam beérni egy "lebutítottabb" változattal.

A Christina által a forgatáson viselt manikűrt alkottam újra, azzal, hogy két ujjamra neccharisnya mintát nyomdáztam, elvégre mégiscsak kellett ide egy kis ledérség. 


A kihívás  jó apropó volt rá, hogy kipróbáljam a Moyra Cosette-et. Moyra fronton most a két friss kollekció promójával van tele a net - de szerintem az alapszínek is megérdemlik a figyelmet. Igazából a boltban kávébarnának láttam, emiatt vettem meg. Hazaérve, jobb fényviszonyok között azonban rögtön megmutatta az igazi arcát, ez bizony sötétbordó. Hasonló színem van már, a Rimmel Highland, szinte egyforma a két lakk.

Miután befotóztam, legszívesebben azonnal lemostam volna a nyomdázott körmöket, annyira nem tetszett a neccharisnya minta. Tudhattam volna, hogy a keresztbe csíkos optikailag szélesebb és rövidebb körmöket eredményez majd a fotókon. Emiatt ezt a fordulót meg akarom majd ismételni, amint sikerül megnöveszteni a körmeimet.





Két rétegben, fedőlakk nélkül láthatjátok a körmeimen. Viszonylag gyorsan szárad és látjátok, nagyon szép fényes marad száradás után. A nyomdaminta is ezzel készült. Nagyon jó vele nyomdázni, egy gyengébb BPS lemezt használtam, mégsem volt semmi gond, a nyomdázás gördülékenyen ment. Igaz a középső ujjamon kicsit ferde lett a minta, de az igazi harisnyákkal is megesik olykor, hogy félrecsúsznak egy kicsit! :) ;)

A körömágyam elgyötört állapotáért a hétvégi szüret tehető felelőssé, sok köröm-ölő tevékenységgel kínoztam a kezeimet, remélem mielőbb sikerül regenerálódniuk....



Mi a véleményetek erről a sötétbordó színről?

Ne feledjétek, ma Manicute nap van, este hétkor újabb poszttal jelentkezem :)


Üdv: 




27 megjegyzés:

  1. Dögös ez a mani rövid körmön is, nincs ok csalódottnak lenni! ;)

    VálaszTörlés
  2. Nem vagyok egy nagy bordó kedvelő, de kifejezetten tetszik ez a párosítás! :)

    VálaszTörlés
  3. Én imádom a bordót és nagyon tetszik a manikűr is! :)
    (bár a szememnek még mindig olyan furcsa a körömformád :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szorgalmasan eszegetem a vitaminokat és kenegetem a körmeimet, remélem hamar életre kelnek :D

      Törlés
  4. Szép ez a mani és a sötétbordó is tetszik, nekem is volt egy Moyra lakkom, az első, amiről nem tudtam eldönteni, hogy ez most bordó vagy barna?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van esetleg olyan kávébarna lakk-ötleted, ami nem horror ár és könnyen hozzáférhető? Most ilyet keresek, mert a tejcsokinál sötétebb barnám nincs, és a ma esti témámhoz nagyon kellett volna :)

      Törlés
    2. Sajnos nincsen sötétbarna lakkom, meg világos sem, ez a szín kimaradt.
      Ez a bordósbarnás, ami nekem volt, ez pont olyan, mint a tiéd a képen.
      Gel lookból viszont van sötétbarna, a 917-es, bár ki tudja, élőben mennyire sötét.
      Esetleg ha feketét keversz a meglévő barnádhoz kis tálcán, sötétebb lesz.

      Törlés
    3. Igazad van, a keverés jó ötlet!

      Törlés
  5. A manid tetszik! A szép sötétbordó lakk oly csodás ehhez a koncepcióhoz! A minta optikai hatása szerintem sem a legelőnyösebb most a mikrokocka-körmökhöz, de nem fanyalgok, hanem inkább csodálom, hogy ilyen katonásan, szabályosan fel tudtad vinni körömre!
    Miféle új Moyra-kollekciók? :)
    Most jövök "tőlük", és a Silk-családon kívül nem látok érdemleges újdonságot, kivéve persze a gel-look kollekció vadiúj őszi színeit, amelyek mindegyike telitalálat a színre éhes lelkületűeknek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :) Ha lesz kedved, este nézz vissza hozzám, akkor egy sokkal szebb manikűrt teszek fel, már alig várom hogy posztolhassam :) A Moyra most két új vonalat is hozott, igen az egyik a Silk de ott van még az Aqua Jeans is :) FB-n már hozzák a lányok a swatch-okat! Nagyon szép mindegyik, de hozzánk (Tolna megye) sajnos mindig több hetes késéssel hozzák a kereskedők...

      Törlés
  6. Nagyon-nagyon vadító lett ez a mani, teljes mértékben sikerült visszaadnod a Moulin Rouge hangulatát! ;-)
    A bordó lakkozás egyébként nálam mindig betalál, egyszerűen mindennél jobban imádom ezt a dögös, nőcis színt.
    A klipért pedig külön köszönet jár neked, jó volt újra hallani ezeket a gyönyörű nőket! ;-)

    VálaszTörlés
  7. good color combo ! i love netted nails , and this is lovely transfered pattern ! nice dark red , or brown polish !love it ! you made me happy with moyra bottles ,♥ you know that ♥

    VálaszTörlés
  8. Great decorating, very inspiring. Kisses

    VálaszTörlés
  9. Wow, szerintem is szuper lett, illik nagyon a zenéhez :)

    VálaszTörlés
  10. wow this design looks fabulous, I love this pattern and colours- great job, really Szilvia!

    VálaszTörlés
  11. Szerintem szuper a "necces" körmöd, röviden is jól mutat :)

    VálaszTörlés
  12. Fú, ez is nagyon tetszik. :)
    Én is szoktam figyelni az énekesnők/színésznők körmeit. ;)

    VálaszTörlés