Jó rég írtam már posztot a VKP! keretében, így ideje felvenni a fonalat. A mostani téma tinikorunk kedvenc könyve.
Tinikoromban rengeteget olvastam, főleg Stephen King és Leslie L. Lawrence könyveket. Sok olyan könyvemlékem van más szerzőktől is, amik még évekkel az olvasás után is gondolkodóba ejtettek, például az Ötödik Sally, a Védett Férfiak, az Agy, vagy az 1984, de King valahogy mindig külön kategória marad.
A Stephen King könyvek közül 16 évesen vettem az elsőt a kezembe, a Rémkoppantók címűt. Ez indította el a rajongásomat az író iránt, majd 18 éves koromban a Kedvencek Temetője oltotta ki - az már sok volt nekem, vagy addigra nőtt be a fejem lágya (?) nem tudom... :)))
A kettő között elolvastam még a Tortúrát, a Cujo-t, a Ragyogást, a Christine-t és a Tűzgyújtót is. A mai fejemmel már egyiket sem tudnám elolvasni, sőt amióta filmen is láttam a Ragyogást, még a színésztől is hidegrázást kapok aki anno játszotta.
De most pont az a lényeg, hogy tinikori kedvencet válasszunk, és nekem az egyértelműen a Rémkoppantók volt. Ha jól emlékszem mindössze három nap alatt kiolvastam, semmi másra nem tudtam gondolni ez idő alatt, a sztorira már csak homályosan emlékszem, de az érzés még ma is eleven, ez a könyv elrabolt engem és fogva tartott napokig, a végén alig bírtam magamhoz térni, kísérteties és nagyon intenzív élmény volt.
A sztorit többen feltették már a netre ezért én most nem írom le, de ha valaki még nem olvasta, könnyen hozzáférhet online. Őszinte leszek, csak a legelvetemültebb King rajongóknak ajánlom. Ép eszű normális ember messziről kerülje el, ha jót akar magának! :))))))))))
Ha jól tudom kis hazai blogszféránkban Iluss honosította meg a "Blogkarácsony" fogalmát, legalábbis én nála találkoztam először ezzel a tipusú kezdeményezéssel, amit nagyon megkedveltem, idén is megtalálható a blogom oldalsávjában.
A jó példa ragadós lett, időközben többen kedvet kaptak hasonló ihletettségű játékok megszervezéspéhez. Így volt ez a V.K.P! esetében is, itt Orbán Szilvi gondnoksága alatt jött létre ez a kezdeményezés. Én mindkettejük játékában részt veszek, ezért ma is és holnap is egy-egy karácsonyi ajándékozós bejegyzést láthattok nálam.
A korábbi évek kattintásszámai alapján bátorkodom remélni, hogy az ajándékok lajstromba vétele idén sem lesz ellenetekre :))))
Az én ajándékozottam Hanna lett a Randomshittings blog szerzője, engem pedig Niki, a Lakkjegyzetblog bloggerinája ajándékozott meg.
Sajnos a csomagolásról készített fotóim nem sikerültek, pedig nagyon aranyos volt. A borítékon belül egy natúr papírcsomag volt, fehér papír hópehely rátétekkel, alatta pedig egy karácsonyi mintás ünnepi csomagolópapírba bugyolálva vártak rám az ajándékok.
Mutatom őket:
Aki kattint a blogomra, rögtön rájön, hogy a körömlakkal és kézkrémmel nem nagyon lehet mellélőni nálam. :) Niki az egyik kedvenc színemet választotta, a fotón kéknek látszik, de van egy kis zöldes "beütése is" ennek a színnek, a neve "Oceana". Amikor fotóztam akkor még nem ez volt rajtam, de hamarosan hozok vele manikűrt is.
A második nagy kedvencem a kézkrém volt, amit azonnal használatba vettem kibontás után, először csak kíváncsiságból, később pedig mert már nem akartam másik krémet használni. Amíg el nem fogy, addig ez lesz a képzeletbeli kézkrémdobogóm élén, mert nagyon könnyen és nyomtalanul felszívódik, sem vizes, sem zsíros érzetet/réteget nem hagy a bőrön, az állaga nem folyós, nem zselés, és nem is túl "testes" pont ideális, az illata pedig kifejezetten kellemes.
A cuki baglyos körömreszelőket a kislányom einstandolta, szerintem minden valamire való kiskamasznál normális, ha vámot szed anya beauty-tárából. :)
A kék karácsonyfadísz nagyon romantikus, tarka karácsonyfánk van, így nálam a karácsonyi dekorok színválasztását is könnyű eltalálni. :) A kis fehér csillag is nagyon aranyos és ő is biztos felkerül a karácsonyfára!
A teák közül a szilvásat ismertem csak, a másik kettő újdonság számomra, még nem próbáltam ki őket, a fürdősó is meg van még, ezeket elspájzoltam az ünnepek alatti "relax" pillanatokra.
Kedves Niki! Ezúton is köszönöm a gondos és igényes csomagolást és persze az ajándékokat, nagy örömöt szereztél vele!
Majdnem elfelejtettem a mai fordulót, amíg rá nem bukkantam az első bejegyzésre a témában. A stressz és a stresszkezelés szerves része az életemnek. Szerintem a stressz olyan mint az alkohol, kis mértékben orvosság, nagy mértékben méreg.
Azért merem azt állítani, hogy stresszre igenis szükségünk van, mert azt látom a környezetemben, hogy az emberek nagy részének ha nincs elég baja, hát csinál magának.
Ismerek olyan embereket, akiknek igazából csak születni volt nehéz, vagy még azt sem, mégis folyton görcsölnek valamin. Például van olyan ismerősöm, aki makk egészséges, de mégis mindig mindenféle betegség előjeleit véli felfedezni magán, amit aztán bizonytalan forrásokból származó ezoterikus hókuszpókusszal orvosol, hite szerint ennek köszönhetően nem lesz beteg és ezzel így tök jól elszórakozik. Persze valószínűleg egyébként sem lett volna beteg, de ha neki ez jó, hát lelke rajta.
Erre mondták azt a régi öregek, hogy "JÓDÓGÁBA"nem tudja mit kezdjen magával. Az ilyen emberek életében egy kis szenvedés néha kifejezettel hasznos, mert amikor megtapasztalják, hogy mi az igazi fájdalom, kín, szomorúság, akkor ráeszmélnek, hogy milyen hülyék voltak eddig és megtanulják végre jól érezni magukat.
A másik véglet, amikor tényleg kívülről ömlik ránk a sok nyomorúság, agresszió, betegség, utálatosság, energiavámpírok, stb... és ez valós problémákat okoz, testi és lelki szinten is. Úgy gondolom, hogy erre az egyetlen orvosság, ha kiiktatjuk az extrém stressz forrását. Mondjuk munkahelyet váltunk, én már borítottam asztalt és nem bántam meg.
Sokszor látom, hogy az emberek benne vannak egy vacak helyzetben és szenvednek, de amikor változtathatnának nem mernek lépni, mert a biztos rossz is megnyugtatóbb számukra mint a bizonytalanság. Erre mondják azt - és ez tényleg így van - aki nem változtat, az még nem szenved eléggé. Egy biztos... az elfojtás nem megoldás. Felesleges várni, hogy majd magától megoldódik... nem fog...
A középút szerintem az, amikor kellő mennyiségű inger ér bennünket, ami kivált különféle reakciókat, például stresszt is. Ami jó, mert ilyenkor kattan az ÜSS vagy FUSS funkció és így vagy úgy kimozdít a lagymatagságból vagy a kiszolgáltatottság érzéséből. A lagymatag kényelem a gyors és biztos leépülés melegágya, a tartós kiszolgáltatottság pedig egyenlő az öngyilkossággal. Ezt a két dolgot mindenképp kerülni kell szerintem.
Nyilván szükséges egy minimális kényelem, nyugodt otthon, pihentető alvás, stabil egzisztencia, de ha minden tökéletes lenne, akkor eltunyulnánk és elerodálódnának azok a képességeink, amikkel a sikereinket elértük. Ezért lesznek a sikeres emberek még sikeresebbek, akik pedig leeresztenek, azok eltűnnek a süllyesztőben. Én például folyamatosan képzem magam, ez is egy módja, hogy "éber" maradjak.
Határozottan úgy gondolom, hogy a folyamatos párbajok, kihívások, kisebb-nagyobb konfrontációk, nehéz feladatok edzésben tartják a szellemünket és a jellemünket is. Szóval szerintem maga a stressz önmagában nem rossz vagy üldözendő dolog. Ha túlreagáljuk a stresszes helyzeteket, na az már viszont gond lehet.
Én például hajlamos vagyok "túlpörögni" vagy "túl-stresszelni" dolgokat. A lobbanékony alkatú emberek, mély és heves érzelmeikkel sajnos hajlamosak a negatív stresszkezelési rutinokra. Ezért néha kifejezetten irigylem a "halvérű" embereket, akik tök jól elvannak a "majdcsak lesz valahogy" állapotában. Látjátok, ők aztán sosem lesznek kontroll-mániások... de erre is születni kell... :)))))
Utóbbiról tudom, hogy sok-sok bajom forrása és egészségtelen, meg káros, meg minden... értem, hogy a stressz szintem is alacsonyabb lenne, ha mondjuk kevesebb cukrot ennék, de mit tegyek, valami szenvedély nekem is kell! ;) :)
A fentiek helyett nyilván a következőkre lenne szükségem:
- több gyaloglás, sport
- kevesebb kockulás
- Nógrádi helyett Bagdi Bella ;)
- sok ásványvíz, gyümölcs stb.
Na igen, most már látjátok elméletben jó vagyok, egyenlőre mégis kitartok a "bűnös" dolgaim és a stresszeim mellett. Valószínűleg még nem szenvedek eléggé.... :))))
Remélem ti sokkal tudatosabbak és sokkal egészségesebbek vagytok!
Augusztusban nem igazán voltam aktív blogger, ezért kimaradtam a legutóbbi VKP-ből, de amikor megláttam, hogy a gyűjteményekről lesz szó ezen a héten, akkor azonnal tudtam mit fogok publikálni. Hát persze, hogy a körmös bazáromat :)))))))))))))
Annak ellenére, hogy én a körmös blogokon belül nem a fogyasztás ösztönző, inkább az alkotásra, önkifejezésre buzdító vonalat képviselem, még így is tekintélyes gyűjteményt halmoztam fel a külső szemlélő számára értelmetlen, haszontalan kacatokból... emiatt gyakran van lelkiismeret furdalásom, amit csak az enyhít, hogy általában alacsony árfekvésű dolgokat veszek, s ha van is drága holmim, azt általában "kéz alól" veszem, vagy kiárusításokon.
Lássuk az én kis gyűjteményemet, ami az igazi megszállottakéhoz mérve azért nem egy nagy durranás ám!!!
Lakkok: kb. 300 db (a kép csalóka, mert a kékek a zöldek és a lilák is 2-3 sorba vannak zsúfolva. :))))
A körömápoló eszközeimet üveg edényekben tárolom, van itt minden ami kell:
Igen... én is látom, hogy elkélne a nagytakarítás, de most minden nap friss mani van a blogon és ugye ez áldozatokat követel....
Aztán vannak még apró pici bolondságaim, például szegecsek, szórógyöngyök, díszítőszalagok, megkezdett matricaívek, stb. ezeket egy remek kis KIK-es tároló fiókjai rejtik:
Imádom a körömmatricákat és a fóliákat, 3D díszeket, strasszokat, kicsi és nagy glittereket, bársonyporokat, akrilfestékeket és minden őrült kis bigyót. Ezeket cipős dobozokban tárolom és sokkal ritkábban veszem elő, mint amit megérdemelne ez a kis arzenál.
Akut nyomdázási láz söpör végig a körömlakkrajongók táborán már egy-két éve, nyilván engem is magával ragadott:
Remélem tetszett nektek ez a kis gyűjtemény, kukkantsatok be a többi VKP-s lányhoz is!
Az időutazással elsősorban film és könyvélményekben találkoztam. Ha kizárólag elméleti síkon közelítem meg a kérdést, akkor érdekesnek és izgalmasnak tartom a témát, főként a sci-fi sorozatokban újra és újra visszatérő idő-paradoxon kérdése miatt.
Ezeket a filmeket érdeklődve figyeltem, szórakoztatónak tartottam, sőt szinte teljesen belefeledkeztem a történeteikbe. Ugyanígy érdekelnek a párhuzamos világokról szóló történetek is, pl. a Sliders sorozat, ami más logikával ugyan, de rímel az időutazás témára.
Mindez beindítja a fantáziámat, de ha valóban lehetőségem nyílna az időutazásra, akkor nem valószínű, hogy élnék vele.
Ami egészen biztos, hogy a múltba semmiképp se mennék! Belegondolni is rossz, hogy voltak korok, amikor a nők nem tanulhattak, korlátozottak voltak a jogaik, nem volt módjuk a fogamzásgátlásra, az orvoslás kezdetleges volt és sokak számára szinte elérhetetlen kiváltság, a komfortról pedig azt sem tudták, hogy mi fán terem?
A fűzők és egyéb kényelmetlen ruhadarabok, a társadalmi berendezkedés, a merev osztályrendszer, az elrendezett házasságok szintén a múlt részei... és a legrosszabb: nem voltak háztartási gépek!? Bakker, ez még a boszorkányüldözéssel is vetekszik!!! :)))
Egyébként nem hiszek benne, hogy a múlt romantikus volt, pláne egy átlagos nő szemszögéből... de a jövőbe sem vágyom, szerintem mindennek megvan a maga ideje.
A jövőt azért nem szeretném látni, mert azt tartom, hogy a jövő folyamatos változásban van, s ha látnék is egy verziót, mire az igazi bekövetkezhetne, már teljesen másmilyen lenne. Akkor meg mi értelme az egésznek? Nagyon el lennék keseredve, ha kiderülne, hogy a sorsunk előre meg van írva és a jövőnk elrendeltetett, mert ez azt jelentené, hogy nem szólhatunk bele a forgatókönyvbe.
Ha így lenne, akkor pláne nem akarom tudni mit hoz a jövő, hisz boldog tudatlanságom révén hihetek benne, hogy aktív közreműködésemmel úgy alakulhatnak a dolgaim, ahogy én szeretném. :))))
A V.K.P! Lányok ezen a héten az Álomállás témakörét járják körül, én is örömmel csatlakoztam hozzájuk, mert a munka nagyon fontos szerepet tölt be az életemben.
Szeretek dolgozni! Valószínűleg jól is csinálom, hisz eddig minden karrierálmom beteljesült - de ez nem azért alakult így, mert extra képességeim vannak, vagy különleges szerencsém, egyszerűen csak tudtam mit akarok és megdolgoztam érte, hogy elérjem. Bőven volt rá időm, hisz érettségi után rögtön munkába álltam és ez már elég régen volt. Szomorú is lenne, ha közel a 40-hez nem tudnék semmi értékelhetőt felmutatni a karrierem terén, nem igaz? :))))
Nézzük csak, milyen számomra az álomállás?
Ha ezt munkakezdéskor kérdezed tőlem - ami esetemben reggel 6:00 - akkor habozás nélkül rávágom hogy: Álomállás az, ahol sok kávé van és jó!
Viccet félretéve, életünk jelentős részét munkával töltjük, egyáltalán nem mellékes, hogy mit csinálunk, milyen körülmények között és mennyiért? Lássuk is szép sorban...
Szakma:alapfeltétel, hogy olyan állásban tudjak dolgozni, ami megfelel a szakképzettségemnek és lehetőleg a személyes érdeklődésemnek is. Legyen lehetőség a szakmai fejlődésre, igénylem a szakanyagokat, tréningeket, az elmét próbáló változatos feladatokat.
Semmilyen zenei, képzőművészeti, színészi stb. tehetségem nincs és nem is nézek ki jól, ezért nem dédelgetek álmokat arról, hogy ünnepelt mozicsillagként vagy popsztárként arassak babérokat. Minden művészi ambícióm kielégítést nyer a K-öröm blog lapjain... :)
Kislányként ábrándoztam róla, hogy varrónő leszek, fodrász vagy kozmetikus... de a szüleim - előrelátóan - egy fizikailag kevésbé megterhelő és jobban is jövedelmező szakmát választottak nekem. Akkor utáltam ezt, de ma már örülök neki, hogy a pénzügy-számvitel lett a főcsapás a karrieremben.
Előrelépési lehetőségek:Nincs "pozíció-fétisem", de a szerénység sem erős oldalam. Szeretem nevén nevezni a dolgokat, a tiszta felelősségi viszonyok híve vagyok. Nem jövök zavarba, ha el kell számolnom az eredményeimmel és vezetői ambícióim is vannak. Emiatt az álomállás egy olyan hierarchikus rendszer része, ahol az emberek a képességeik és teljesítményük alapján foglalják el a pozícióikat, amik lehetőleg átjárhatóak.
Munkakörülmények:számomra mindenképp irodai keretek között végezhető munka az ideális, mert nem vagyok egy szilaj csaj. :)))
Az "álomiroda" lehetőleg légkondicionált és max! 2 fős legyen, természetes megvilágítási és szellőztetési lehetőséggel, tágas, rendezett munkaállomással, gyors és okos irodagépekkel, számítógépekkel, kényelmes bútorokkal...
A design kevésbé fontos, nem vágyom ébenfa bútorokra vagy Picasso festményre a falon :)))
Munkarend: Napi 8 órás, egy műszakos munkarend való nekem, a koránkelés nem probléma. Volt olyan munkahelyem, ahol természetesnek számított, hogy állandó készenlétben legyek, minden időpillanatban ugrásra készen figyelve a telefont. Egy ideig izgalmasnak tűnt, fontosnak éreztem magam, de hamar felfigyeltem rá, hogy görcsbe rándul a gyomrom ha megcsörren a telefon és éreztem, hogy ennek véget kell vetni. Ahhoz tehát, hogy megértsem a munka-magánélet egyensúly fontosságát, először teljesen ki kellett pörgetnem testem-lelkem, a magánélet rovására.
Kollektíva:A munkahelyhez a munkahelyi légkör is hozzátartozik. Érzelemközpontú ember vagyok, a teljesítményem megsokszorozódik, ha jó társaság vesz körül. Értékelem a kedves, barátságos, motivált embereket, de a túlzások (hízelgés, bizalmaskodás, dicsekvés, nyavalygás) zavaróak számomra. Sok időt töltöttem multiknál, feltaláltam magam ott is, de a kisebb cégek élhetőbbek.
Szeretem a céges bulikat, a poénkodásokat, a finom kis évődéseket, jó néha bolondozni egy kicsit. Aki ismer, tudja hogy egy kis hülyeségért nem kell a szomszédba mennem. :)
Felettesek: A fentiekből már ki lehet következtetni, hogy azokkal a felettesekkel tudok hatékonyan együttműködni, akikre szakmailag és emberileg is fel tudok nézni. Hervasztó számomra a kicsinyesség, a bizalmatlanság, az állandó kontroll, a "privát szféra szkennelése". Tiszteletet ébresztenek bennem a szakmai sikerek, gyakorlatiasság, figyelmesség, megbízhatóság, szeretem ha a vezetőm kiáll mellettem.
Motivál, ha engednek önállóan dolgozni, ha kíváncsiak az ötleteimre és nagyon hízelgőnek tartom, ha kikérik a véleményem fontos dolgokban.
Juttatások:Milyen furcsa, hogy a bejegyzés vége felé kerül csak szóba a fizetés... pedig érthető módon ez is igen lényeges. Nincs semmilyen különleges hitvallásom, küldetéstudatom, pl. betegek ápolása, gyerekek tanítása, idősek gondozása, környezetvédelem, világ megváltása, stb... a nemes eszméket kicsiben, a saját kis magánéletemben képviselem.
Ennek okán csak olyan munkát akarok végezni, ami jól jövedelmez. Kicsit nyersen hangzik, de ez az igazság... anyagias lány vagyok...
... de úgy, hogy a javadalmazás terén is racionálisan gondolkodom.
Nem tartanám etikusnak, ha magas fizetésért alacsony teljesítményt adnék cserébe.
Összességében elmondhatom, hogy amit eddig álmodtam, az valóra vált... s hogy eztán mit álmodom? ... azt most még nem tudom... :)
Mint látjátok, én is csatlakoztam a VKP! kezdeményezéshez. :)
Lassan két éve írom a K-öröm blogot, mostanra kialakult itt egy nagyon klassz olvasói csapat, sok-sok nyitott, érdeklődő személyiséget üdvözölhetek köreitekben és ez óriási örömforrás számomra, erőt merítek belőle, feltölt, nagyon élvezem ezt az egészet.
Tudom, hogy ez egy körmös blog, manikűröket látni jöttök ide, de azt is tudom, hogy sokoldalúak vagytok, a körömlakkozáson innen és túl is rengeteg téma érdekel benneteket, talán még az én gondolataim is, ezért bátorkodtam új "rovatot" indítani. Őszintén bízom a sikerében, remélem örömmel fogadjátok majd ezeket az írásaimat!
A debütáló témám az "Álomesküvő" lett.
Jó rég volt az esküvőm, de azért még emlékszem arra a lányra, aki 1996-ban végigcsinálta ezt a "családi parádét".
Mielőtt belemélyednék az írásba, leszögezem, hogy az én fejemben álomesküvő, mint fogalom igazából soha nem definiálódott. Az esküvő szóról a házasságra asszociáltam mindig, nem a ruhára, a tortára, a virágokra vagy a többi sallangra. Kislány korom óta vágytam rá, hogy saját családom legyen. Konzervatív környezetben nevelkedtem, nem is volt kérdés, hogy a családalapításhoz először férjhez kell mennem. Apukám az "amíg nincs mise, nincs semmi se" elvét vallotta, ezért amikor megismertem a mostani férjemet, viszonylag rövid időn belül "letudtuk" ezt a kötelező kört.
Mindig csodálkozva figyelem, hogy hónapokon, néha éveken át lázasan tervezik az esküvőt a házasulók, magazinokat vásárolnak, kiállításokat látogatnak, sok-sok tervezés-szervezés-válogatás előzi meg az eseményt, stb... én nem voltam ilyen alapos, sőt... nem is nagyon foglalkoztam a részletekkel. A másik vetülete a dolognak, hogy ez nem épp olcsó mulatság, ilyenkor szükségszerűen összeütközésbe kerül az álom és a valóság.
Az én esküvőmet anyósom és anyukám szervezték meg. Igen rövid határidő alatt kellett boldogulniuk, mert az első randink és a házasságkötésünk között mindössze fél év telt el.
Az esküvőhöz kapcsolódókellékek - ruha, smink, haj, gyűrű, virág, dekoráció, zene, vers, etc - manapság már majdnem fontosabb az embereknek, mint maga a tény, hogy itt most két ember elkötelezi magát a kapcsolatuk mellett. Látunk nagy csilli-villi "csinnadrattákat", aztán pár év után jó sok válást...
Mostanában kezdem csak megérteni, hogy a tradíciók másképp is funkcionálhatnak lélektani szempontból, mint amit eddig feltételeztem. Régen azt gondoltam, ez magamutogatás, hivalkodás - ezért elutasítóan álltam hozzá.
Így fordulhatott elő, hogy a legkisebb, legvékonyabb jegygyűrűt választottam az ékszerboltban "nem a gyűrűért megyek férjhez" felkiáltással. Ma már bánom, mert hamar kihíztam és nem lehetett szépen tágíttatni, mert nem volt benne elég anyag, a férjemé pedig többször el is tört és egy idő után már nem is szórakoztunk a gyűrűkkel, így most egyikünk sem hordja. Ha most választhatnék jegygyűrűt, akkor valami ilyesmi kerülne az ujjamra:
A ruhaválasztásnál is felületes voltam, csak azt néztem, hogy ne legyen túl díszes, ne legyen rajta flitter, gyöngy, fodor, de abban az időben az ilyen habos-sütemény ruhák voltak divatban és az ennél egyszerűbbet nem nagyon lehetett kapni. Legalábbis vidéken nem volt túl nagy választék. Talán egy kicsit több utánajárással sikerült volna egy kifinomultabb modellt választani, de sürgetett az idő és nem volt türelmem a keresgéléshez, próbálgatáshoz.
Most már sokkal bőségesebb a kínálat, nem akkora kihívás szép ruhát találni, ez például nagyon tetszik:
Nem volt koncepcióm a frizurám kapcsán sem, ezért szabad kezet kapott a fodrász. Rittyentett egy idétlen ondolált frizurát nekem, ami egyáltalán nem tükrözte a személyiségemet, de akkor tetszett, érdekesnek tűnt. Azóta sem látott hajcsavarót, sütővasat vagy dauert a hajam... :))))
A mai eszemmel már a fátyolból is visszafogottabb változatot készíttetnék, mondjuk egy ilyet:
Azt nagyon megbántam, hogy nem néztem rendesen utána a fotózási lehetőségeknek, mert tök béna képeink lettek. Ez a zöld háttér még nem is annyira durva, de van olyan képünk, amin "bugyikék" alapon kis fehér bárányfelhők kandikálnak ki a hátunk mögül... uhh... :/
Retro a köbön:
Jó sok év eltelt azóta és most már értem, hogy a kellékek nem rossz dolgok, csak akkor lesznek rosszak, ha rossz attitűddel halmozzuk magunk köré őket. Ha változtatok a nézőpontomon, azt látom, hogy vannak emberek, akiknek kellenek ezek a tárgyak kapaszkodóul, hogy jobban meg tudják élni vagy ki tudják fejezni az érzéseiket.
Ha most lenne egy kis tündérkém akit visszaküldenék az időben, megkérném, hogy súgja oda annak a fiatal lánynak: "a gagyi és a hivalkodó között nagyon sok átmenet van, nézz körül jobban".
Természetesen voltak olyan részletek is, amiket én találtam ki és azok közt is akadt néhány hülyeség. Például ragaszkodtam ehhez a királykék kontaktlencséhez. Akkoriban ez még nagyon különleges dolognak számított, élveztem, hogy valami újat próbálhatok ki és azt hittem, a szemem enélkül nem lenne elég kék, nem akartam unalmas lenni.
Így utólag nem is értem mi bajom volt a szememmel, de a fiatal lányok mindig elégedetlenek magukkal... én is az voltam. Ha most mennék férjhez, akkor csakis a "gyári beállítást" viselném. Most már tudom, hogy nem a szemem színe az, ami életre kelti a tekintetemet.... :)))))
Visszatérve a kellékekre, szintén az én választásom volt a 20 szál vörös rózsából álló csokor is, mert 20 éves voltam és a vörös rózsánál klasszikusabb esküvői virágot el sem tudtam képzelni. Ráadásul a barátnőm kötötte, aki a koszorúslányom is volt, szóval ezt semmiképp sem változtatnám meg.
Nagyon szerettem a meghívónkat is, ami igazi DIY megoldás volt, mert a férjem tervezte és valósította meg, valamint saját választás volt az esküvői dalunk is, amitől a mai napig könny szökik a szemembe:
... és nem azért mert megbántam!!! :))))
Alapvetően úgy gondolom, hogy a házasságom sokkal jobban sikerült, mint az esküvőm, szerencsére. Igaz, ebbe több energiát is fektettem! Szerencsére nem a dizájnon múlik a boldogság... :)))))))))
Olvassátok el a többiek véleményét is a témában, magam is kíváncsi vagyok rá, hogy ők vajon milyennek gondolják az "Álomesküvő"-t? No és persze a Ti véleményetek is érdekel!!!
Jó rég írtam már posztot a VKP! keretében, így ideje felvenni a fonalat. A mostani téma tinikorunk kedvenc könyve. 
