2014. július 21., hétfő

Manicute - Summertime


Az emberek többségének a strand jut eszébe ha a nyárra gondol. Én nem igazán szeretek strandolni, inkább csak a gyerek miatt járok. Viszont rajongok a hűvös nyári reggelekért, amikor friss a levegő, és amíg autózom a munkahelyemre, gyönyörködöm a búzatáblákban. 

Ezt a hangulatot igyekeztem visszaadni a manikűrben, de hogy egy kis extra vidámságot csempésszek bele, színek lufikat imitáló glittereket is tettem a körmömre, hiszen ebben a hónapban lesz a szülinapom és hamarosan a blog is egy éves lesz. Amikor elindítottam, abban reménykedtem, hogy egy év alatt elérjük a 100-as feliratkozó létszámot és ehhez már nagyon közel vagyok, köszönöm nektek! :)



A manikűr elkészítéséhez a Bornpretty Store -ról vásárolt glittereket használtam, aki akarja innen megrendelheti, érdemes a vásárláshoz a GSRX31 kódot használni, 10% kedvezményt tudtok vele érvényesíteni. A glitterek nem túl vastagok, nekem mégis kellett fölé 2 réteg fedőlakk, mert nagyon domborúak a körmeim. 

Fedőlakként az Astor Already Dry -t használtam, amivel eleinte elégedetlen voltam, mert elkente a nyomdázásaimat, de ettől eltekintve ugyanolyan jó mint a Seche Vite, nagyon gyorsan átszárítja a lakkozást és még a strandolást is kibírja. Nálam egy kb 2-3 órás folyamatos klóros vízben ázást sértetlenül túlélt a manikűr, amit ezzel kezeltem. Mostanra már az üveg felénél járok és biztos újravásárolom.

Krémmánia vélemények






Üdv:



30 megjegyzés:

  1. Nagyon ötletes és vidám mani született! :)

    VálaszTörlés
  2. csodálatos lett, nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  3. Ezek a színek tetszenek nagyon! :)

    VálaszTörlés
  4. oh nagyon szuper lett. jók ezek a neon glitterek.

    VálaszTörlés
  5. De jó lett! Nagyon vidám az egész:) Tetszik! :)

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jók ezek a flitterek. :3 Nagyon vidám lett. Azt hittem majd mindenki tengerpartot fog festeni, erre úgy látom nem csak én gondolkodtam az élénk színekben. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hahh, Erika nyári kihívásában már lelőttük a tengerpartot :))))))

      Törlés
  7. Jajj de jó lett. Nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  8. Nagy szép lett! Én is szemeztem ezekkel a glitterekkel ,de féltem,hogy túl papírszerű és megázik a lakktól,/én annak láttam képek alapján/ Jó vele dolgozni nem csúszkált el?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon komfortos a használata, én darabonként tettem fel, de gyorsan ment és szépen a helyükön maradtak, amikor a fedőlakkal átkentem. Az anyaguk műanyag, kicsit még merevek is, ezért a domború körmökön a nagyobb darabok elállhatnak, ezért nem is keverem bele lakkba, csak így tégelyből fogom használni. A színét sem engedi szerencsére, szóval jó választás :)

      Törlés
    2. Köszi!:) Akkor már értem én olyan papírszerűnek láttam mint a konfettik..:) Nagyon tetszenek!

      Törlés
  9. Számomra ez inkább tavaszi manikűr a színek miatt, de ettől függetlenül szép lett nagyon! :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon vidám, nem semmi türelmed van, én neki sem állok glitterezni :)
    Nekem is a reggel a kedvenc napszakom, meg a reggeli, főleg ha nyugiban lehet elfogyasztani.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Vannak idegölőbb technikák is, én a water marble-al állok hadilábon, mindig irigykedve bámulom mások munkáit, de nekem sosem sikerül :D

      Törlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. Nagyon jó lett! A BPS-os glitterek meg nekem is kellenek! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó minőség és szerintem jó sokáig elegendő a mennyiség :)

      Törlés