2015. december 18., péntek

Blogkarácsony 2015

Iluss a Fiatalosblog írója idén is megszervezte a Blogkarácsonyt, ezúton is köszöntet érte!

Az én ajándékozottam Panna volt, akit a Cherchez La Femm Blog szerzőjeként ismerhettek, jómagam pedig Judittól, a Judy Körömlakkok blog tulajdonosától kaptam ajándékot.

Judy jól ismer engem, hisz régóta olvassuk egymást és korábbi ajándékozós játékban kerültünk már össze, igaz, akkor fordított szereposztásban.

Azt tehát sejthettem az előzetes ismeretség alapján, hogy lelkiismeretes és figyelmes ajándékozókén Judy szuper csomagot állít majd össze, de a postabontás minden korábbi várakozásomat felülmúlta.

Kezdjük ott, hogy az ajándék nagyon szépen be volt csomagolva, egy képeslapot is tartalmazott pár kedves szóval, na de ami az extra... a csomag olyan gyömbéres-mézeskalácsillatot árasztott, mintha egy komplett pékséget küldött volna benne a feladója! 



A tárgyak gyors szemrevételezésekor nem jöttem rá rögtön az illat forrására, így egyre fokozódó izgalommal bontogattam az egyesével becsomagolt ajándékokat!!! Nagyon izgalmas volt, tényleg :)


Így néztek ki kibontás előtt az ajándékok. Először a sárga papírba bugyolált ajándékot bontottam fel, mert azt hittem talán valami fürdőbomba, vagy süti, vagy ilyesmi és az illatozik, mert a fűszeres karácsonyillat mindent átitatott ami a borítékban volt.


De nem találtam meg az illat forrását :) Ez a természetes összetevőkből készült mézes szappan fantasztikusnak ígérkezik, bár még nem volt szívem kibontani, olyan szép, még gyönyörködöm benne egy darabig.

Ezután jött a másik két becsomagolt tárgy, mert a télapóra azt hittem, hogy "csak" egy bábu. Találtam egy csodás Moyra körömlakkot és egy Ziaja micellás vizet. Ezeknek nagyon megörültem. A Ziaja-tól használtam már a kék flakonban lévő micellás vizet és bevált, ez is szuperül működik! A lakkot meg gondolom nem kell magyaráznom... hamarosan hozok vele posztot!

Szóval sajátos illatnyomozásom tovább folytattam kizárásos alapon, most már a hóembert tapogattam. Sejtettem, hogy a cuki mosoly hordoz magában némi huncutságot. Ez a hóember tud valamit... és IGEN!

A puha kis glitteres zsákjában két tart lapult. Én most láttam ilyet élőben először. Persze blogokon láttam a nagy Yankee Candle hipe-ot, de elképzelésem nem volt, hogy hogy tud pár illatgyertya ilyen izgalmat gerjeszteni a nők szívében. 

Most már értem!



Mindkét viasz illata meghökkentően természetközeli, semmi szintetikus hatásuk nincs - ellenben a drogériás illatgyertya termékekkel - és nemcsak hihetetlenül "életízű", de különösen intenzív is!

Mutatom a mindent átjáró isteni finom gyömbéres - mézes süti illat forrását:



A tartokat még nem volt szivem kibontani, hisz zacsin keresztül is fantasztikusak és nincs még megfelelő edényem amiben párologtatni tudnám. Most egyenlőre lefekvés előtt szaglászom őket, ez az altatóm.

Ezer hála Judy! 
Nagyon jól választottál!!!!
Köszönöm!!!!


Üdv:


5 megjegyzés:

  1. De jó kis csomag :) Még nekem se volt ilyen Yankee Candle viaszom (vagy mi) de ilyen gyömbérest kipróbálnék, már csak azért is, mert imádom a gyömbért.

    VálaszTörlés
  2. De cuki az a hóember! :D Szuper csomag!

    VálaszTörlés
  3. Úúú, itt is van moyra *.* Az egyenként becsomagolás itt is ütős :D Tök jó ötlet, de tényleg :D A mézes szappan pedig tényleg isteni! Köszönöm, hogy részt vettél! :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szuper a Te csomagod is.A tart-okat én nagyon szeretem,ezek pont isteniek,ahogy írtad is :)

    VálaszTörlés
  5. Örülök, hogy Örömöt okozhattam és hogy olyat is kaptál, amit előtte csak képen láttál vagy hallottál róla! :) :*

    VálaszTörlés