2016. április 24., vasárnap

SzóFogadó - ÖRVÉNY és ÖNMEGVALÓSÍTÁS


Kisebb kihagyás után tovább folytatódik a SzóFogadó játék. Az utóbbi időben rengeteg teendő zúdult rám, így minimalizálni kényszerültem a blogolással kapcsolatos tevékenységemet, úgy éreztem a sok feladat beszippant, mint egy örvény. 

Kíváncsi voltam, vajon Banditának mi jut eszébe erről a szóról, ezért ez lett az eheti feladványom részére, én pedig az önmegvalósítást kaptam tőle, ami igazán testhezálló feladat számomra. Nézzétek, mire jutottunk az Ö betűs szavainkkal!

Elnézéseteket kérem lányok, amiért kicsit megkésve jelentkezem az aktuális SzóFogadó-bejegyzésemmel, de az elmúlt héten ÖRVÉNY-be kerültem, és összecsaptak a fejem fölött a hullámok :)

Szilvitől egyébként pont ezt a fogalmat kaptam, mintha egyenesen ráhangolódott volna a lelki állapotomra! :D

Az életben sokszor voltam már örvény részese, láttam örvényt megáradt folyó sodrásában, amely állati tetemet, uszadékszemetet forgatott, utaztam repülőgépen, amely egy viharban épp elkapta a légörvény szélét, és sajnáltam, hogy aznap sem végrendelkeztem. 

Ez alkalommal nem néztem utána, hogy milyen fizikai törvényszerűség okozza az örvény jelenségét, de érzésem szerint a súrlódással függ össze…ugye nem bánjátok, ha maradok ebben a hitemben?

Olykor a napi taposómalmomat is örvényként élem meg, amelybe az ezernyi másokért tervezett apró tennivaló körbefog, és lehúz a mélybe, na ilyen alkalmakkor jut eszembe az emlékké nemesült folyó örvényében látott felfúvódott vaddisznótetem.

Arra gondoltam, hogy Szilvi feladványa értelmében készítek nektek egy örvénymintás manikűrt, és még mielőtt aggódnátok, hogy esetleg a megboldogult vadsertést tűztem ecsethegyre, nyugi, szép, élénk, friss tavaszi kedvenceimet egyesítettem egy vad örvény erejéig. Fogadjátok szeretettel:


ÖNMEGVALÓSÍTÁS

Amikor ezt a feladványt kaptam, rögtön az ugrott be hogy "igen, ez az én szavam" ami jó hír, mert ha engem az önmegvalósítás foglalkoztat, akkor a Maslow piramis logikája alapján a többi szükségletem már mind kielégítésre került, szóval elégedett lehetek. :)))) 

S ha jól magamba nézek, az is vagyok.

Nemrég a fejemhez is vágta valaki, hogy " Én még sose láttam ilyen magabiztos embert. " és ezt olyan lesújtó hangnemben, mintha szerinte ez szégyen lenne.

Valóban magabiztos vagyok.
Ez bűn?

Ragaszkodom a gondolathoz, hogy én irányítsam az életem, kiharcoljam magamnak amit akarok és ez egy működőképes modell.

"Akarsz valamit? Tegyél érte! Ennyi." valami filmben volt, a címét már nem is tudom. Számomra ez az önmegvalósítás alapja. 




Lehet, hogy időnként koppan a fejem a falon, de akkor legalább tudom, hogy teljesen kihasználtam a rendelkezésre álló teret. Kitalálok dolgokat és megvalósítom, aztán amint valamit véghezvittem máris valami újba fogok. 

Tudom, hogy mindig lesznek akik kételkednek bennem és alábecsülnek, de nekem ezzel nincs dolgom. Nekem csak azzal van dolgom, ami a feladatom, ami a célom elérésében segít.

Egy másik valaki pedig ezt mondta nekem ugyanazon a napon "- Nekem nem kell bizonyítanod. Én hiszek benned!" ilyen embereket kívánok mindenkinek a környezetébe. Válogasd meg jól, kikkel állsz szóba. Aki lekicsinylő veled, azt kerüld. Aki bízik benned, annak told a szekerét teljes erődből.


Ha van olyan ember a környezetedben aki próbál visszahúzni, hallgasd meg velem a QUEEN idevágó dalát és "tárd ki a szárnyad"! ... persze ha lehet, ne a tizedikről kiugorva próbáld ki, hogy tudsz -e repülni !!! Elég lesz csak képzeletben véghezvinni a dolgot... vagy csak nézd meg a manimat... az teljesen biztonságos! :))))



Számodra mit jelent az örvény és az önmegvalósítás?

Üdv: 

Bandita és Szilvi











8 megjegyzés:

  1. Szilvi, szuperek lettek a szárnyak és a manikűröd! Valóban megérdemli mindenki, hogy higgyenek benne, és fontos, hogy merjük megvalósítani az ötleteinket, terveinket, álmainkat, akkor is, ha valaki/senki nem áll mellettünk ezekben a pillanatokban.
    Bandita, csodás lett a manikűr, ez a színkombináció meg "minta" eszméletlen! Örvény egyedül a körmeinken legyen (feltéve, hogy ilyenre sikerül, mint a tiéd :D), másképp ne jelenjen meg az életben, nem hiszem, hogy lehet bármi pozitív vonzata, így jobb, ha kimarad :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik a mani :)
      Igen, örvényt csak ilyen formában, valamint jégkrémes dobozt kibontva kívánok magamnak és nektek is! :D

      Törlés
    2. Köszönöm, Ciiska :) Igen mindenkinek jár a tiszta lap, de néhányan nagyon erősen ragaszkodnak az előítéleteikhez, rájuk is igaz a mondás "Ki mint él, úgy ítél" :) Emiatt még fontosabb a kis belső hangunk... mert az csak a miénk.
      Bandita, a jégkrém-örvényre én is vevő vagyok, bár ma kissé hűvös napunk volt :)))) Nagyon tetszik az örvényes manid!

      Törlés
    3. Ó, jöhet a jégkrém, de az bármilyen formában :D

      Törlés
  2. Ezek bizony sólyomszárnyak, fenségesek, hatalmasak, szemben a molylepke apró, verdeső érzékenységével.
    Ilyen szárnyakkal lehet magasra repülni és önmegvalósítani! :)
    Szépséges a szomszédos körmök alapszíne is, lenyűgöző manit alkottál! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! A te manid is szuper lett, az örvényről egyébként még egy régi filmemlékem is van a Maelstrom című thriller sorozat... talán még te is emlékszel rá, a tévében ment a nyolcvanas években. Hetekig rettegtem a babáimtól és nyikorgó ajtóktól miatta :)))

      Törlés
  3. Ez a mani örvénynek túl szép, csodálatosak a színei! Hát igen, semmi más jót nem tudok ezen felül az örvényhez társítani. Nagyon kíváncsi vagyok a hogy készült posztra! Fú, egyébként márciustól nekem is kissé elegem van, várom már a rossz időszak végét.
    Szilvi, veled aztán foglalkoznak a kollégák, senkit nem hagysz hidegen :) Nem bűn a magabiztosság, inkább irigylésre méltó állapot, mert akkor az ember biztos a helyén van és jól mennek a dolgok vagy majd tesz róla, hogy jól menjenek. A kritizálók nem igazán vannak önmagukkal békében, hát az ő bajuk. Szép a manikűr!

    VálaszTörlés