2013. augusztus 28., szerda

Hideg fejjel, meleg szívvel - Astor Lacque DeLuxe 302 Créme Brülée

Holnap fontos tárgyalásom lesz. Szeretnék jó benyomást tenni a tárgyalópartnereimre, mert a gyerekeimről lesz szó. 

Azt akarom hogy vegyenek komolyan és figyeljenek oda arra amit mondok. Ezért úgy döntöttem egy visszafogott manikűrrel készülök. Természetesen azért egy kis játékosságot csak belecsempésztem... nem is én lennék különben :)

De ennyi kell. Ennyi vidámság még épp belefér a legkomolyabb helyzetekbe is. :)


Ez az Astor lakk nagyon jó minőségű. Könnyen terül, két-három réteg kell belőle, közepes a száradási ideje. Természetesen ezt is kiárusításon vettem, az eredeti ár töredékéért (599,-). A spórolós fajtámnak ez már drágának számít, de nagyon szerettem volna kipróbálni mit tud a márka.

Aztán megtanultam, hogy egy - egy lakk minősége egyáltalán nem garancia arra, hogy a gyártó többi terméke is ugyanilyen jó lesz. Tehát továbbra is lutri a lakkvásárlás. A száradási idején a NYC Turbo Dry fedőlakkja segített, bár óvatosnak kellett lennem, mert erősen oldotta az Astor lakkot.

Másik tettestársam, a glitteres csillámpor :)

Ebből egy kis adagot papírlapra szórtam és onnan szedegettem fel pontozóval, majd egyesével biggyesztettem fel őket a még nedves Astor lakkra. Utána jött a fedőlakk.

Szeretem ezeket az irizáló csillámokat. Minden szögből más színben játszanak. 

Itt szó szerinti értelmet kap a "minden szemszögből mást mutat" kifejezés.


Végül egy közeli kép:




Holnap majd jól megmutatom nekik! :)





6 megjegyzés:

  1. Én általában mindig ezt a színt használom. Legközelebb én is feldobom egy ilyen díszítéssel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szeretem. Önbizalmat sugároz a nemes egyszerűségével.

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Köszönöm :) Ráadásul tette a dolgát, a tárgyalás nagyon jól sikerült :)))

      Törlés