2014. március 18., kedd

Kísélet-kék

Egy-egy kihívás előtt gyakran több "piszkozat" is készül, az alkotó folyamat szerves része a gyakorlás, kísérletezés. Néha egy-egy kísérlet annyira megtetszik, hogy akár önálló manikűrként is megállná a helyét. Most is ez történt, ezért megosztom veletek ezt a kis kék kísérleti manit. :)




Alapnak minden körmömre az ADEN No. 72-es lakkja került. Rájöttem hogy lehet úgy felkenni, hogy ne okozzon annyi fejfájást, mint korábban. Egy vékony és egy vastag réteg kellett belőle. A száradásával kapcsolatos gondjaimat a Seche gyorsszárító fedőlakk orvosolta.


A kisujjamra a China Glaze Dandy Lyin Around lakkja került egy rétegben a kék fölé. Szerencsére úgy látom ennek a lakknak is jótt tett némi "állás", most már nem csíkoz. Úgy látszik be kellett egy kicsit sűrűsödnie ahhoz hogy jó legyen... hiába, a lakkoknak lelkük van, mindig mondom.


A gyűrűsujjamra a Moyra 03 fehér lakkjával nyomdáztam, és fedőlakknak az Astor csillámosát használtam, amit T. Anditól kaptam korábban. Ez a fedőlakk annyira megtetszett, hogy önmagában is felkentem a kék fölé, a középső ujjamon megcsodálhatjátok.


A mutatóujjamon az Essence Metal Glam 03. lakkjával nyomdáztam, és Seche fedőlakkal fixáltam. A hüvelyk  ujjamra pedig a Sissi 19-es számú szépsége került a kék alapra.


Végül egy csoportkép:


Hogy tetszik?

Üdv:


24 megjegyzés:

  1. Gyönyörű lett! A seche vite fedőlakk nem keni el a nyomdázást?

    VálaszTörlés
  2. nagyon szuper az aden kék....nagyon tetszik

    VálaszTörlés
  3. Nagyon mutatós lett! :) Az az Astor lakk nekem is megvan, de még nem jutottam el a kipróbálásáig :D De most kedvet kaptam hozzá! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az Astor lakk nemcsak szép hanem gyorsan is szárad :)

      Törlés
  4. love blue color ! and love your pattern! i am not sure did you made it free hand ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Thank you, Bubica :) I'm glad you like it :)

      Törlés
  5. a hüvelykujj kivételével az összes nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az a Sissi lakk elég gyengécske...

      Törlés
  6. I like this mix! Great colors;)

    VálaszTörlés
  7. Csini lett szépe ez az alapszín, és a minta is. :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szep a kek kombinacio az ezusttel es a feherrel. Nagyon tetszik amit festettel!

    VálaszTörlés