2015. október 20., kedd

Coffin & Pumpkin

A hétvégén végre rászántam magam a körömforma változtatásra, amit Bandita javasolt. Korábban nem is figyeltem fel a coffin formára, pedig valóban előnyös azoknak a hölgyeknek, akik rövid és széles körömágyuk miatt  hosszúra növesztik a körmüket, hogy karcsúbbnak láttasák őket.

Először téglavörös alapon (egy régi Essence Colour&Go lakk ami a kezdetek óta velem van) narancs pelyhes lakkal (Jade - Joy) festettem ki a körmeim, hogy rendesen lássam az új formát és összebarátkozzak vele:



Nagyon sokáig volt mandula fazonú körmöm, ezért még kissé furcsa így "lefejezve" viszontlátni a körmeimet a képeken, de tényleg keskenyít optikailag. A használt lakkok becsületére váljon, hogy egészen ma estig derekasan állták a sarat, pedig most nem is kíméltem őket.

Ám minden jót meg lehet unni egyszer, ráadásul egy kimerítő, de kellemes és inspiráló beszélgetés új energiákat szabadított fel bennem, megint bizseregni kezdett az ujjbegyeimben az "ecsetéhség" és hirtelen valami érdekesebb lakkozásra kaptam kedvet. 

Először egy semleges és jól fedő színnel, a Seche Memoire- ral megalapoztam, aztán kajánul nézegettem a lakkjaimat, mitévő legyek, melyiket szeressem? Három barnás tónusú metál lakk is ellenállhatatlanul kínálta magát, nem tudtam választani, hát mindhárom lekerült a polcról, de egy átmelózott nap után már csak egy-egy random ecsetvonás erejéig tudtam használni őket. Ettől furcsa foltos hatású lett a manikűr, de ez csak erős fényben látszik, egyébként finoman egybeolvadnak a színek. 


Holnap majd próbálok természetes fénynél is fotózni, ha érdekel benneteket a kis játszadozásom eredménye. 

A művemet egy szezonális - tökös - mintával koronáztam meg, ami igazából egy bőségszaru részlete és a Dashica Infinity 65 számú palettán található. Imádom a Dashica Infinity palettáimat, kiváló "sajtreszelő" minőségűek - ha szabad Erzsit idéznem, aki segítségemre volt anno a beszerzésükben.



Ez a minta egyébként nagyon adja magát egy tarkabarka stamping decals-hoz, talán még ebben a szezonban sort kerítek rá... :)

Update: sikerült természetes fényben is fotóznom. Így sokkal finomabb lett az összhatás:







Üdv:



9 megjegyzés:

  1. very pretty shade and design Szilvia :D

    VálaszTörlés
  2. Álomszép, körömágyadhoz harmonikusan illeszkedő ez a körömforma, és egyszerre sugároz határozottságot és kifinomultságot. Pont így képzeltem el rajtad, és örömmel látom, hogy neked is tetszik. Átjön ám a fotókon, hogy jól érzed magad "benne" :D
    Első mani: abszolút szívcsücsök, imádom ezt a dinnyepirosnak látszó árnyalatot, mely fityiszt mutat a nyálkás zord időnek!
    A tökös művet pedig remélem természetes fényben is meg tudod örökíteni számunkra, izgalmas lehet a minta alatt a színeffekt, mindenképp mutasd meg, ha lesz rá lehetőséged.

    VálaszTörlés
  3. That looks really great. I love the red Jade :)

    VálaszTörlés
  4. Love what you did with the second mani. Love the base color used and love the stamping design too. I think you nailed it girl!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól áll ez az új forma :)

    VálaszTörlés
  6. real falling nails and color ! i like it so much , and stamping nail art , too

    VálaszTörlés
  7. Nekem ez a forma eléggé fura, talán majd ha jobban elterjed, akkor nem lesz ennyire lefejezett a látvány, ahogy írtad. A mani viszont nagyon tetszik, csodálatos ez az alap, amit alkottál!

    VálaszTörlés
  8. Én már elég sok helyen láttam ezt a formát, bár leginkább csak körmös szalonokban készül műkörmökből. :)

    VálaszTörlés