2015. december 22., kedd

Szófogadó - E - EGYENJOGÚSÁG és ERŐ


A SzóFogadóban ismét turnusváltás volt, múlt heti két igen markáns vendégünk, a dráma és dicsőség után egy újabb ütős páros érkezik, az EGYENJOGÚSÁG és az ERŐ. Szokás szerint először Bandita bejegyzését olvashatjátok.

Az EGYENJOGÚSÁG és Én.

Mivel egy olyan társadalmi rendszerben élek, ahol az egyenjogúság alapvető értékként megvalósuló fogalom, az, hogy én hogyan élem meg, illetve megélem-e egyáltalán, az alábbi szubjektív szösszenetet eredményezte tőlem.

forrás

Én már gyermekként is azt az elméletet éreztem helyénvalónak, hogy minden egyes ember egyenlőnek születik, hogy akit anya szült a világra, és velem együtt éli az életét a mi kis közös világunkban, ugyanazokkal a jogokkal, kötelességekkel kell, hogy rendelkezzen. 
                                                            

Aztán felnőttem, és azt tapasztaltam, hogy abban a társadalomban, ahol élek, az egyenjogúság csak fogalom, elmélet szintjén létezik és a gyakorlat nem mindig követi a törvényeket, pontosabban azok tényleges mondanivalóját, a mély és egyértelmű tartalmat. Mindenki egyenlő-de van, aki jobban.

Nő vagyok.
Nőként van hát véleményem az egyenjogúságról, és úgy vélem, teljesen természetes, ha ebből a nagy egyenjogúság-dobozból én elsősorban a női egyenjogúság kérdését veszem ki először, másodszor, de még harmadszor is.

Magyarországon nem kell fátylat viselnem és elfednem a testem, szabadon vállalhatok munkát, és nem kell félnem attól, hogy megcsonkítanak, elveszik az életemet, vagy adnak-vesznek, mint egy állatot, hogy nincs más feladatom az életben, mint a gyerekszülés és nevelés.
Tanulhatok, vannak jogaim, és szabadon élhetek, az életem pedig érték – és mégsem.

Két alapvető szerepet látok el a mindennapi életem során, tulajdonképpen egy fenékkel próbálok két lovat megülni.
Dolgozó emberként eleget tenni a szakmai kihívásoknak, és a munkaidő leteltével átvedleni háziasszonnyá, aki maximálisan ellátja a háztartási teendőket.
Mindkét területen küzdök hiányosságokkal. A munkahelyemen elvárás velem szemben, hogy tervezzek, tűzzek ki szakmai célokat, lelkesen, odaadóan, és a teljesítményemet pedig százalékban kifejezve megmérik, megfogalmazzák….egészségügyi munkaterületen, ahol ápolónőként szerintem nonszensz teljesítményről beszélni.



Itt nem jó, ha problémád van, ha beteg vagy, kimerült, és bűn, ha nehezen viseled a megaláztatást. Légy törekvő, építs karriert, de ezzel együtt szülj minimum három gyermeket az országodnak, akik makkegészségesen nőnek majd fel a minőségi táplálékból, amit megengedhetsz nekik a nevetséges béredből, ugyanabból a bérből, amiből elméletileg az iskoláztatásukra, színvonalas oktatásukra és a jövőjükre is félre tudsz tenni.

Ha negyvenöt éves korodig voltak kétségeid a gyermekvállalás jövőjét illetőleg, és még nem teljesítetted a testvérbarát kormányod tervét, akkor tudd, hogy nem érdemelsz több esélyt….az egyenjogúság jegyében…

Mint nő, hogyan érzem magam?
Fáradtan.
Most takarítsak, mosogassak, vagy inkább legyek kívánatos?

És mihez kezdjek az ezer gondolattal a fejemben?

A két szerepből adódó görcseimet, a bizonytalanságomat pedig át-meg átszövi a létbizonytalanság érzése, a jövőtől való meghatározhatatlan félelem. Már nem az egyenjogúságra vágyom, mindössze szabad akarok lenni. 

A manikűröm a témával kapcsolatos ambivalens érzelmeimet tükrözi. Nő vagyok, aki alakváltóként éli a szerepeit. Az, hogy ki vagyok valójában, és mire vágyom, csak azt érdekli, aki önmagamért szeret. 

Bandita sok gondolatot megfogalmazott, amiket én is osztok. Az egész bejegyzés méltóságot és erőt sugároz. Apropó! Erő... most jön az én szavam... :)

ERŐ

Amikor az erő szót ízlelgettem, az első gondolatom az volt, mi sem egyszerűbb, csak kifestem a körmöm pirosra és kész! Mi tükrözhetné jobban az erőt, mint a vörösre festett körmök? Egyszerre felségesek és félelmetesek, hisz a nőkben lévő lelkierő ősi, ösztönös és masszív. Mindegy, hogy teremt vagy pusztít az intenzitása elsöprő.

az eredeti kép lelőhelye
Igen, amikor erőről beszélünk, gondolhatunk a természeti erőkre, fizikai erőre vagy lelki erőre, számomra utóbbi a legizgalmasabb. 

Ám ez egy nail-art kihívás és nyilván nem ütné át az ingerküszöböt egy egyszínű manikűr, ezért próbáltam valami jelképet vagy szimbólumot találni, olyat, ami harmonizál az erő természetéről alkotott gondolataimmal. 

Így jutottam el ehhez a cikkhez, ami a bambuszról szól. Nem akarok plagizálni, ezért javaslom kattintsatok át és szenteljetek neki pár percet, tanulságos lesz. 




Az alapszín tehát egyértelmű volt, piros, ez nem is kíván több magyarázatot. Ehhez kellett egy másik szín amivel színpárt alkothat. Nem akartam harmonikus összhatást, hisz jellemzően akkor használjuk az erőnket, amikor valami problémát vagy nehéz feladatot kell megoldani. Ezért a komplementer színpár mellett döntöttem, ami a piros estében a zöld. 

Ez stimmel is, mert egyrészt a bambusz is zöld... :) másrészt a természet erejének jelképe is ez a szín. A mutatóujjam a kivétel, ide azért kerül az arany, mert a nagy erőkifejtéseket optimális esetben siker koronázza és az ezzel járó büszkeséget is meg akartam jeleníteni.



A bambusz üzenete címszavakban azokhoz akik erősek akarnak lenni:

- nem elég az erő, ha nem társul hozzá rugalmasság
- nem ítélj elhamarkodottan, ne becsüld alá mások erejét és a sajátodat sem
- ne hagyd el magad, ne halogass
- ha elbuksz szedd össze magad és kelj fel
- ne ragaszkodj elavult dolgokhoz, nézetekhez
- mindig előrefelé gondolkodj, keresd a fejlődési lehetőségeket
- ne parázz, csak csináld

Mindegy mit üzen a média, magad döntsd el mi a "dolgod"! De ha ugyanaz is, mint amit mondanak, akkor is tudnod kell, hogy nem azért csinálod, mert elvárják tőled, hanem mert te így akarod. 

Mitagadás, kissé formabontó bejegyzés lett mindkettőnké - főleg így karácsony előtt - amikor a "princípiumunk" szerint a konyhában lenne a helyünk, nem a gép előtt... de vannak dolgok amik mellett nem szabad szó nélkül elmenni. Bízom benne, hogy nem voltunk túl erősek, miközben az egyenjogúságunkon lamentáltunk és nem gázoltunk bele senki érzéseibe.

Jó készülődést kívánunk az ünnepekhez!
Ne feledjétek: holnap Manivadi!!!!

Ps.: Így utólag, töredelmesen bevallom, hogy az ERŐ hallatán a lézerkard is eszembe jutott a nagy Starwars hype okán... :)))  Szóval az erő legyen veletek és a komplementer színkör minden gazdagsága!


A felhasznált lakkok:

Alapszín: Rimmel Salon Pro - 323 Riviera Red
Zöld: MdU nyomdalakk - 8 Green
Arany: Moyra Metal Effekt -  No. 305

Nyomdalemez:
Bornpretty - BP18

Alaplakk: - Eveline 8in1
Fedőlakk: - Astor Already Dry

Számodra mit jelent az egyenjogúság és az erő? 
Van közük egymáshoz?


Üdv:

Bandita & Szilvi







12 megjegyzés:

  1. Nálam taroltatok Csajok! Csodaságokat alkottatok mind a ketten! Ízléses, gyönyörűséges manikat látok itt! Mind a kettőtöknek Kellemes Ünnepeket Kívánok! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nagyon jólesett! :) Viszont kívánom! :)

      Törlés
    2. Én is köszönöm és viszont kívánom, kellemes ünnepeket!

      Törlés
    3. Én is köszönöm és viszont kívánom, kellemes ünnepeket!

      Törlés
  2. nice designs
    http://melodyjacob1.blogspot.com.ng/2015/12/skull-survival.html

    VálaszTörlés
  3. Sajnos egyenjogúság csak papíron van, szép, üres szavak. Dolgoztam én is közalkalmazottként, nemhogy 3, egy gyereket sem lehet abból a bérből felnevelni, na most meg 6 órás vagyok, szóval igen, van bennem is félsz a jövőtől, mert semmi sem biztos. Hát egy totál fekete manit festettem volna, ha erre gondolok, ez a rózsás nagyon szép és elegáns. A háztartást nem keverném ide, mert hát magának is főz az ember meg beledobálja a gépbe a ruháit, szóval elvileg oda-vissza menne a gondoskodás.

    Jók a gondolatok a bambuszról, illene megfogadnom és valamit kezdeni az életemmel. Kedvenc színem a piros és a zöld, nagyon jól mutat az arannyal, jó ránézni erre a manira :)

    Bírom ezt a sorozatot, mindig elgondolkodtat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szilvi minden feladványa egy-egy "szülés" számomra, ennél a témánál talán még inkább éreztem ezt, mert nem könnyed fajsúlyú fogalom volt, és tudtam, hogy felszínesen nem tudok róla írni. Én is imádom a sorozatot, a részemmé vált rövid idő alatt, egy hely, ahová úgy érzem visszavárnak, amikor távozom, és....najó, már el is érzékenyültem :)

      Szívből örülök, hogy szívesen olvasod a sorozatot, zseniális ötlet volt ez Szilvitől, díjat érdemelne érte.

      Törlés
    2. Audrey a jövő héten sorra kerülő É betűs szavaink is elég érdekes posztot sejtetnek! Nagyon várom és már előre izgulok hogy mennyire sikerül majd beletalálni a lényegbe! Szuper érzés, hogy van értő közönsége ennek a mi kis elvont játékunknak ;)

      Törlés
    3. Audrey a jövő héten sorra kerülő É betűs szavaink is elég érdekes posztot sejtetnek! Nagyon várom és már előre izgulok hogy mennyire sikerül majd beletalálni a lényegbe! Szuper érzés, hogy van értő közönsége ennek a mi kis elvont játékunknak ;)

      Törlés
  4. those are very nice ! very cute palm trees , end effective in red green combo ;)

    VálaszTörlés