2013. szeptember 28., szombat

Őszi körömkihívás - 4 - Gesztenye

Manna Őszi körömkihívásának 4. témája a gesztenye. 

Első gondolatom Kipp-Kopp, a mesefigura volt, de aztán rájöttem, hogy ebben a mezőnyben kissé túlkoros vagyok, így ti többiek talán nem is ismeritek  ezt a mesét :)

Bevallom, én gyerekkoromban nem rajongtam érte, sőt a gyerekeim életéből is kimaradt.
A gesztenyével az egyetlen kapcsolatom annyi, hogy szeretem a gesztenyepürét :)))


Korábban már beszámoltam róla, hogy sajnos a hét elején letört az egyik körmöm így kénytelen voltam az összeset lereszelni, ráadásul kerekre, mert pont egy sarok törött le (grrr.....) 

Sebaj, a gesztenye is épp ilyen gömbölyű, ezért azt találtam ki, hogy minden körmöm egy-egy gesztenye lesz, némi levéldíszítéssel.

Alapnak a kedvenc Nude lakkomat használtam.


Erre jött egy rétegben a barna Miss Sporty (465) - úgy látom jobb lenne két rétegben. (Ahhoz képest, hogy sötét szín, elég gyengén fed.)


A félhold technikát most próbáltam először. A bizonytalan mosolyvonal oka az, hogy az Essence francia-köröm matricája felszedte az alaplakkot, 
ezért inkább szabad kézzel végeztem el a festést.

A levelek egy nagyon régi Lovely lakkal készültek minden körmön (a számát nem tudom, de sok blogon belefutottam már). 

A kisujjon, a hüvelykujjon és mutatóujjon még egy réteg Crystal Nails lakkal is megbolondítottam.
A Crystal nails lakkhoz annyi infot fűznék, hogy önmagában nagyon gyenge a fedése, ezért én kizárólag toppernek használom.

Most hogy így nézem a képeket, nekem inkább mogyoróra emlékeztet ez a mani. Legjobb lesz, ha megkérdezek erről egy szakértőt:




Gyanús nekem ez a mókus. Nem tud objektív véleményt alkotni, így nektek kell eldöntenetek, hogy mogyoróra vagy gesztenyére hasonlít -e jobban ez a manikűr?


Amíg ezen "rágódunk", megnézhetjük a többiek munkáit is, az alábbi linkeken :D







11 megjegyzés: