2014. január 28., kedd

Bornpretty store mini haul

Végre megérkezett a csomagom amit még december végén rendeltem. Akad benne néhány dolog amivel feldobhatom majd a manikűrjeimet az elkövetkező napok-hetek folyamán. :)




Ezt a rózsamintás vizes körömmatricát valószínűleg feldarabolom használat előtt, mert igen tekintélyes méretben gyártották le őket. A hüvelykujjra való matrica például nekem két körömre is elég, ha félbevágom. A matricát 1,43$-ért rendeltem ami szerintem nagyon kedvező ár, jelenleg is elérhető a webshopban ugyanennyiért.


Ennél is hasonló a helyzet. Azért fotóztam mellé a kezem, hogy lássátok a 3 cm-es matrica hossz elképesztő méret a kis gömbölyded körmeimhez képest. Nem baj, inkább több legyen, mint kevesebb! :) ez egy kicsit drágább volt, de még így is olcsó volt: 1,9 $. Gondolom itt az lenne az extra hogy nem kell a szabással vacakolni, de akkor kárba vész több mint a fele. Azóta megemelték az árát, most 2,38$-ért tudjátok megrendelni.


Ezt a tételt nem nagyon kell magyarázni, igaz, hogy mostanában inkább ecsettel takarítom a köröm körüli bőrt, de amikor sietek, akkor így azért sokkal kényelmesebb. Az öt darab tisztító filc együtt 5,12$ volt, tehát darabja max. 250 Ft. 

Még mindig a felturbózott essence homoklakkom tartósságát tesztelem, eddig hiba nélkül tartja magát, így nincs szivem lemosni, pedig már nagyon kipróbálnám az új szerzeményeket. :)

Ha rendelni akartok, használjátok nyugodtam a 10%-os kuponkódot: GSRX31

Üdv:

10 megjegyzés:

  1. Kíváncsi vagyok azokra a matricákra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az öntapadósat a gyűrűsujjamon próbáltam, amint lesz időm teszek fel képet is. Szuper könnyen használható, le vagyok nyűgözve, biztos veszek még ilyen öntapadós matricát a BP Store-tól. :)

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Ez öntapadós! Nagyon könnyű felragasztani, de hosszú köröm kell, hogy kiférjen a minta :)

      Törlés
  3. A rózsamintás színkavalkádja nagyon ütős!
    Kíváncsi vagyok, hogy mutat körmön is :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépek a matricák :) Kíváncsi vagyok rájuk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A házi sand tesztelése miatt csak a gyűrűsujjamon cseréltem le a manikűrt, először az öntapadós matricát próbáltam ki, nemsokára hozok vele bejegyzést :)

      Törlés
  5. Az első, virágos matrica nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés