2015. október 9., péntek

31DC2015 II - A movie

Film... ez az aktuális téma lássuk, mire jutottam vele: Kutattam az emlékeimben, hogy az általam ismert filmek közül melyikből lehetne valami jópofa ötletet meríteni. A választásom a HAIR-re esett. 

forrás


forrás
Ez a film bővelkedik inspirációban, kezdődik egy őszi jelenettel, aztán jönnek a különféle bőrszínek, a hippistílus, a békevágy, a szabad szerelem, a kábulat, a virágok, a zene, a lázadás, a katonaság, végül a halál.... 

Nem akartam szomorú bejegyzést írni, ezért a film közepe tájáról választottam egy vidám hangulatú dalt, ami a címadó témát, a hajat helyezi fókuszba. Ami tulajdonképpen egy metafora, mégpedig a lázadásé.

Először is leszögezem, hogy nem trendi a hajszínekhez való hozzáállásom. Fogalmazhatunk úgy is, hogy konzervatív vagyok. 
Volt idő, amikor még kerestem önmagam, megpróbálkoztam én is egy-két festékkel, de egyik sem tetszett igazán, ráadásul csak a macera volt vele és a pénzt + az időt is sajnáltam rá. 

Már a harmincas éveimben jártam, amikor egy fodrászbaleset (keresztbecsíkos melír) utáni helyreállító projekt keretében rájöttem, hogy az én unalmas, átlagos, sötétszőke árnyalatom egy olyan szín, amit csak a Jóisten tudott előállítani, de ő is csak a szüleim aktív közreműködésével. 

Ez bizony egyszeri és megismételhetetlen - és nincs az a fodrász, aki ezt felülmúlhatja! Akkor elhatároztam, hogy amíg meg nem őszülök, addig kiélvezek minden egyes napot a természetes színemmel és soha többé nem vonom kérdőre a természet szakértelmét ez ügyben. 


Ünnepeljétek velem a hajszíneket, erről szól ez a manikűr!


Szőkék, vörösek, szőkés-barnák, gesztenyebarnák és őszbe hajló feketék - mind annyira gyönyörűek, talán te is megtalálod köztük a kedvenced! Az én természetes hajszínem a középső ujjamon lévő színhez hasonlít leginkább, te is megtalálod a párod?


A manikűr stamping decals technikával készült, nem tudom mennyire látszik, de egy egy színen belül is többféle lakk keveredik, a minta pedig a hajtincseket imitálja. 

Így utólag úgy látom, érdemes lett volna még finomabban kidolgozni, többféle árnyalattal az egyes színeken belül... talán elkészítem újra egy szép napon! :)


Üdv:











9 megjegyzés:

  1. Én sosem festettem volna a hajam, ha nem kezdek el nagyon őszülni és nem vált volna fakóvá a hajam. Gyári vörös, hullámos hajam volt. Most is törekszem arra, illetve a fodrászom, hogy az eredetihez hasonló hajszínt varázsoljon nekem. Nem volt egyszerű dolga, mert házilag én sötétbarnára festettem, de nagyon öregített :) Hónapok alatt lett majdnem tökéletes "gyári vörös" hajszínem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Előre félek az őszüléstől, mert a korábbi hajszín kísérleteim elég rosszul sikerültek. Nagyon nehéz a fehér bőrömhöz passzoló árnyalatot találni, mert valami hamvasabb, hidegebb árnyalat kellene, de akármelyik színnel próbálkoztam, száradás után mindegyikben láttam valami vöröses tónust és a meleg árnyalatok nagyon sápasztanak. Ha utolér az őszülés, akkor nehéz lesz majd megfelelő árnyalatot találni, ezt már előre látom.

      Törlés
  2. Az én eredeti hajszínemet nem vélem felfedezni a manikűrben, Majd ha egyszer a Házi Egér bundájának színét fogod felpingálni, akkor felsikoltok majd, hogy "ez az", jó? :D :D
    Emiatt általában kétszín-melírt vagy hennát szoktam igénybe venni, és a vörös-vörösesszőke színt választom, a meleg tartományból.
    A manikűrödben a kedvencem egyébként a kisujjad körme, ott nagyon szépen látszik a törekedés a színátmenetre. Nagyon tetszik az összhatás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, szegény megboldogult nagymamám szerint az én hajam "seszínű"... ezzel arra utalt, hogy se nem szőke, se nem barna. Nem hangzott túl hízelgően :)))) A hennával egyszer nagyon befürödtem, mert nem tudtam, hogy nem szabad szőkítés után használni és zöld lett tőle a hajam :D 17-18 éves voltam, ha jól emlékszem, persze akkor még nem voltak ilyen profi termékek, sokkal kisebb volt a választék is :))))

      Törlés
  3. Az én hajam úgy borzalmas, ahogy van, nálunk a nők korán őszülnek, én 18 éves koromtól. Utálom, hogy festetni kell, pénz és macera. Ha nem vasalom ki, borzas. De csak a babahajak, a többi normálisan hullámos, rémes. Érdekes mani, elgondolkoztató szöveggel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kislányomnak van ilyen borzas haja, a babahajak olyan göndörek, mintha be lenne sütve szabályos loknikba, a többit meg lehúzza a súlya, ami egyenesít rajta ezért csak hullámos. Kilószám használjuk rá a hajbalzsamokat, hogy kezelhető legyen, mert rettentően kócolódik, de nem engedi levágni. Mondjuk egy mézszőke hajzuhatagról én is nehezen mondanék le :))))

      Törlés
    2. Nos, én teszek rá balzsamot, olajat, hővédőt, ez ugye hidratálná mind, de meg sem kottyan neki. Ebben a szitáló esőben nagyon őrült fejem lett, lapítgatni kell a hajam mindig. Jaj, le ne vágasd a haját, láttam, gyönyörű, ha rövid lenne, még nehezebben tudná kezelni! Jó ám a kamu Tangle Teezer is, nekem az sokat segít.

      Törlés
  4. Az én hajszínem a kisujjadon lévő sötétebb színre hasonlít :)
    Régebben egyszer-kétszer volt világosítva, befestve, de minden egyes alkalom után fel kellett ismernem, hogy sokkal szebb a gyári színem, mint amit festékekkel el lehet érni, ráadásul a lenövések sem vonzanak cseppet sem, így nem festem én sem.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik a manikűr, de az én hajam nincs ott :D
    Én ezt a musicalt Szegeden láttam először a Szabadtérin, élveztem, imádtam a látványt, a hangulatot, bár szerintem túl kicsi voltam hozzá, hogy felfogjam a film üzenetét, mondanivalóját és úgy egészében a filmet. :)

    VálaszTörlés