2015. október 11., vasárnap

Glamour napok 2015 ősz - szerzemények

Élvezettel nézegetem mások szerzeményes listáit és a kattintásszámból kiindulva arra a következtetésre jutottam, hogy sokkal több embert érdekel a Glamour napok, mint a körömművészetem, ez a két ok együtt pedig már elég erős ösztönzést adott egy haul bejegyzés megírásához :)))

Kezdjük, ott, hogy először is kivágtam és boltonként csoportosítva "betáraztam" a kis kuponkáimat. A funkcionális gondolkodás jegyében, ehhez a körömnyomda lemezeimet fosztottam meg jól megszokott szállásuktól:



Végül a kuponoknak csak a töredékét használtam fel, a többit elajándékoztam. Volt amit a munkahelyen kollégáknak, volt a mit a boltban vadidegeneknek és volt, amit a szomszédasszonyomnak adtam. 

Az eredeti listához csak részben tartottam magam, mert a kiszemelt termékek zömét túlárazottnak tartottam, számomra még kuponnal sem érte meg megvenni őket... 

Mivel nem vagyok igazán márkahű, a fejemben van egy ár-érték norma ami fölé nem megyek. Ez egyébként a lakkokra is vonatkozik. Szóval vannak fajlagos áraim, pl. tusfürdő max. 1000-1200Ft/liter és ha efelett van az ár, akkor lehet akármilyen színes, illatos, csillogó, a termék, részemről a pulton marad.

A legnagyobb "fogás" egy GUESS Night parfüm volt, (férj egyetlen kívánsága a szolgálataiért) ami 10000Ft helyett csak 5000-be került. 

A kívánságlistám "must have" darabjai közül csak a Catrice topper marad ki, mert nem volt készleten ez a kollekció a szekszárdi Rossmannban. Isana körömlakk lemosóból csak 5db volt a polcon, azt mind elhoztam. Férjem kérdezte, hogy ebből nincs-e nagyobb kiszerelés, mert szerinte a magamfajtának minimum 5literes kiszerelésben lenne gazdaságos, azt csapra verhetném és ellennék vele egy darabig :)



Mindennapi tisztálkodószerekből sok fogy egy 4 fős családban, de az alábbi kupac azért kitart jópár hétig...


A mosó és tisztítószer szekcióban szinte minden kupont kihasználtam, de itt is volt olyan márka ami nem felelt meg fajlagos ár normámnak. 


Ruhavásárlás nem volt betervezve, de amikor a KIK-ben találtam jó meleg flanel és fleece pizsiket, akkor arra azért mégiscsak lecsaptam, nagyon jó minőség és sokkal olcsóbb még kupon nélkül is mint más üzletekben. Ugyanitt vettem még néhány apróságot, például egy műanyag tárolót a bizsuimnak és a kedvenc szöszösszeszedő hengeremet, amit a körömnyomdázáskor is használok a nyomdapárna tisztítására.


Így néz ki "berendezve" a doboz:


A bizsukat nem a Glamour napokon vettem :))))

Összességében nagyon elégedett vagyok a szerzeményeimmel, szerintem a novemberi Joy napokon is futok majd egy-két kört...

Üdv:



5 megjegyzés:

  1. Nagyon praktikusan vásároltál :) Engem nem tudnak izgatni a kuponok, főleg a márkahűségem miatt, meg sajnos itt nincsenek csábító üzletek sem. Kiakasztó, hogy mini üvegekben árulnak csak lakklemosót, én is több Isanát szoktam venni, ha beszabadulok a megyeszékhelyre.

    VálaszTörlés
  2. Azt a fehér Essence lakkot imádom, végre egy jól fedő fehér lakk! És az Astor fedőlakkja is szuper, már sokadik üveggel használom :)

    VálaszTörlés
  3. Jöhet a továbbiakban is zsákmányos bejegyzés, nem fogok reklamálni, ha a blogodon szembejön velem a későbbiekben :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  4. Hi, Nice post thanks for sharing. Would you please consider adding a link to my website on your page. Please email me back.

    Thanks!

    Angela
    angelabrooks741 gmail.com

    VálaszTörlés