2014. január 1., szerda

Játékos Január


Már régóta tervezgetem hogy én is bedobok egy ajándékcsomagot, de meg akartam várni, amíg ilyen kis nézettségnövelő rásegítés nélkül is elérem az 50-es követői létszámot. 

Hála nektek ez megvalósult, ezért eljött az idő hogy játszani hívjalak benneteket. A nyeremények egyenlőre nem publikusak. (elsősorban azért, mert a javát netről rendeltem és még nem postázták.)

Az ajándékcsomagban természetesen lesznek majd körömszépítő kellékek és még egy-két apróság. 

Aki rendszeresen olvas, biztos belefutott már párszor, hogy nagyon spórolósnak tartom magam, de ez ne szegje kedveteket, mert ha ajándékozásról van szó akkor mindig nagyvonalú vagyok. Határon túlról is lehet jelentkezni a játékra. 

Ez az első játék a blogon, ezért először azokat a kedves olvasókat szeretném meginvitálni rá, akik a mai napig, azaz 2014. január 01. 24:00-ig nyilvánosan követni kezdték a blogot. 

Kérlek, ha érdekel a játék, jelezd kommentben ezalatt a bejegyzés alatt, a felhasználónév megjelölésével. Akadnak közöttetek, akik rendszeresen nagy örömet szereznek nekem a kedves szavaikkal, ezt plusz esélyekkel szeretném meghálálni. Ezért ma este készítek egy TOP 5 listát a legszorgalmasabb kommentelőkről (vizsgált időszak a blog indulásától a mai napig), akik 3-szoros eséllyel vehetnek részt a játékban.

Összegzésül:
1/ - ha 2014. január 01. 24:00 óráig feliratkoztál hozzám GFC-n és/vagy Bloglovinon és a játék időtartama alatt írsz egy kommentet a felhasználóneveddel akkor minimum 1, maximum 2 eséllyel indulsz a sorsoláson. 
2/ - ha az 1. pontban leírtakat teljesíted és szerepelsz a TOP 5 kommentelő listán is, akkor esélyeid száma háromszorosára növekszik.

A sorsolást random generátorral szeretném megvalósítani. A játékra 2014. január 31-én éjfélig lehet jelentkezni.


Szerencse fel, izgatottan várom a jelentkezéseket! :)

Üdv:


23 megjegyzés:

  1. Gratulálok először is az 50. feliratkozódhoz :) !
    Szeretnék jelentkezni a játékra
    Mazsola Világ néven követlek
    Bloglovinon pedig mazso.zs
    Szép estét :) !!

    VálaszTörlés
  2. Boldog új évet Szilvi! :)
    Panni néven követlek.

    VálaszTörlés
  3. Boldog új évet, és gratu az 50 feliratkozóhoz! :)
    GFC-n Rio Blake, Bloglovin'-on pedig blackbutterfly néven követlek.
    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  4. Boldogságos Új Évet! :) Iluss♥ (Fiatalos blog) néven követlek! :) És természetesen gratulálok, remélem a triplája is lesz még! :)

    Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  5. Boldog Új Évet kívánok és egyúttal jelentkeznék a játékra is (Julia Pataki néven) :-)

    VálaszTörlés
  6. Szia! Én itt követlek Zsozsó sakklakk néven, bloglovinon nem követlek, mert nem is igen használom a bloglovint, de hát azért remélem, még szerencsém lesz :)
    BÚÉK még egyszerm és köszönjük a játékot!

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Réka Kerekes néven követlek itt, Bloglovinon pedig Kerekes Réka néven.
    Köszi a játékot, Boldog Új Évet kívánok! :)

    VálaszTörlés
  8. Szeretnék jelentkezni, már régóta követlek ezen a néven.Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  9. BUÉK! De jó, jelentkeznék a játékra, Azrail néven követlek: ) köszönöm a lehetőséget: )

    VálaszTörlés
  10. Szia!:) Köszönjük a játékot és Boldog új évet!:)
    Itt Szabó Reni néven, Bloglovinon Renáta Szabó néven követlek.

    VálaszTörlés
  11. Én ugyan csak tegnap találtam a blogodra és kezdtelek követni - visszatérő vagyok a blogvilágban, két év kiesett -, de ezentúl figyelni foglak. GFC-n és Bloglovinon is Castia néven vagyok.
    Boldog új évet! :)

    VálaszTörlés
  12. Szia! Boldog új évet és gratulálok az 50 követőhöz!
    Bloglovinon és GFC-n is Glitterfinger Lexa néven követlek! :)
    Köszi a játékot!

    VálaszTörlés
  13. Gratula, lesz ez még több is! Feliratkoztam, mióta rád találtam és azóta is követlek, mint T. Andi :)
    Izgatottan várom a sorsolást :)

    VálaszTörlés
  14. BÚÉK!
    Gratulálok, jó a blogod, hamarosan 10X ennyi feliratkozott olvasód lesz :)

    VálaszTörlés
  15. Aranyos gondolat, én is szeretnék jelentkezni a játékra, és boldog új évet kívánok :-)

    VálaszTörlés
  16. Naomi Sz néven követlek! :) Én is gratulálok az elér eredményekhez! Megérdemled :)

    VálaszTörlés
  17. Szia. Én is szeretnék jelentkezni a játékra. :)
    Bloglovinon követem a blogod régóta, GhostGirl néven.
    Köszi a lehetőséget. :)

    VálaszTörlés
  18. Boldog új évet, gratulálok az 50 feliratkozóhoz, csak így tovább! :)
    én is szeretnék jelentkezni a játékra Manna (mannakörmök) néven követlek. Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  19. Gratulálok az 50 olvasóhoz, és köszönjük a játékot! Jelentkeznék én is, Judit néven követlek GFC-n és bloglovinon is.

    VálaszTörlés
  20. Szia,

    zsuka néven követlek. Szeretnék jelentkezni a játékra. Köszi! :D

    VálaszTörlés
  21. Szia.
    Gratulálok az 50 feliratkozóhoz! (és kívánok még sokat-sokat!) :)
    Én is szeretnék jelentkezni a játékra, Monika néven követlek.
    Köszi szépen a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  22. Gratulálok a feliratkozókhoz! :)
    Thimmyke néven követlek, és szeretnék jelentkezni. .3
    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés