2015. december 3., csütörtök

SzóFogadó - 3. - Cicaharc és címkézés


Ma nagyon furcsa szavakat fogadtunk a SzóFogadó-ban. Bandita feladványa részemről a "CICAHARC" volt, amivel jó magasra dobtam a labdát, hisz ez egy ritkán használt szó, amit én speciel a tét nélküli gyerekes viaskodások tömör jellemzésére használok, de lássuk mit gondol erről a szóról Bandita:

Múlt héten kaptam Szilvitől a CICAHARC C-betűs fogalmat, amelynek láttán csak pillogtam, mint a kiszántott egér, és nem, gőzöm sem volt, mit jelenthet, hiszen jómagam soha nem használtam ezt a kifejezést, de még olyat se láttam, aki hallott volna arról, hogy bárki használta volna a mindennapok során ezt a szót. :D :D :D

Első pillanatban lehervadt a vigyor az ábrázatomról, és passzolni akartam, de ettől a szégyentől megmentett az, hogy szófogadó lettem vénségemre! :)

Az ezt követő napokban megkíséreltem szövegkörnyezetbe helyezve megérteni a cicaharc jelentését, végül egyetlen nyisszantással kettévágtam a gordiuszi csomót és az alapoktól kezdtem, mint egy kisiskolás.
Azt tudtam, hogy mit jelentenek a cica és a harc fogalmak. Van hat (fő) macskám. Közülük négy saját kezű nevelésben részesült, a legelső, cumisüvegből elfogyasztott korty tápszer óta, tehát elmondhatom, hogy ismerem minden mozdulatukat, viselkedésük, kommunikációjuk összes elemét, a motivációkkal együtt.
A cicaharc fogalmát elemezve ez a jelenet volt az, ami beugrott velük összefüggésben:


A fotókon az én kis csapatom látható, amint épp önfeledten játszik. Gyakorolják a felnőtt macskalét legfontosabb harcát, a cicaharcot, ami tulajdonképpen még játékos formája a hatalomért, területért, dominanciáért vívott küzdelemnek. A bal fölső képen háttal áll az agresszor Zorróka, egész testtartása erre utal. A jobb fölső fotón Zorró támadásba lendül és a további képeken nyomon követhetjük, amint maga alá gyűri Gombikát.

A cicaharc közben nem folyik vér, a karmok behúzva, a fogak csak a demonstrációt szolgálják. A cicaharc legfontosabb motivációja a harc maga. A cserkészés, a birkózás, a küzdelem öröme. Mi, emberek ugyanígy vívjuk a magunk cicaharcait.


És most a manikűr.

Géllakkozással kombinált normál körömlakkozást készítettem, mert furfangos, összetett látványt szerettem volna nyújtani. Egy szép, selymes bézs lakkozás, amelynek száradó felszínét erőszakos cicamancsok felgyűrték, és lám, otthagyták bűnjelként a maszatos tappancslenyomataikat! :)





Nos, ami azt illeti, Bandita is belecsapott a sűrűjébe, én a "CÍMKÉZÉS" szót kaptam, ami igencsak megdolgoztatta az agytekervényeimet! 

A címkézésről az első gondolatom a beskatulyázás volt, a második "A skarlát betű" című regény, a harmadik az iskolai füzetekre ragasztott vignetta, aztán jöttek a befőttesüveg címkék, majd a különféle postai jelölések, pl. törékeny, elsőbbségi, stb, végül a környezetvédelmi, katasztrófavédelmi címkék, szóval valóságos ötletrohamom lett...

...ezért elkezdtem a gondolatokkal játszani és figyeltem melyik milyen húrt pendít meg bennem. 


A címkézés=beskatulyázás gondolatmenet váltotta ki a leghevesebb érzelmi reakciókat belőlem, de negatívakat. Az oktatási rendszerünkből szinte kiirthatatlan jelenség sok keserűséget okozott nekem gyerekként és szülőként is. Ha a címke pozitív, mondjuk "jó képességű gyerek" akkor nyert ügye van a gyereknek és a szülőnek is. Töredék energiával is hasítani fog mint egy versenyló, ha rosszul indított és megkapta a "problémás gyerek" címkét, akkor viszont egy életre beleragadhat a szerepébe, mert mindenből kevesebb jár neki, empátiából, figyelemből, segítségből, stb. Hiába a hangzatos elvek, a realitás sajnos ez.
Ám, ha már az iskolára gondoltam, úgy voltam vele, próbálom pozitív irányba terelni a gondolataimat, így jutottam el ahhoz a retro emlékemhez, amikor még egyrészt minden füzet egyforma volt, másrészt mindegyiket egyformán kellett becsomagolni, mert nem volt más opció, csak egy bizonyos kékeslila csomagolópapír az ÁPISZ-ból. 

Ezzel kellett gondosan bekötni a füzeteket és erre jött a fehér alapon piros keretes vignetta, amire a nevünket írhattuk. Ilyet már a neten sem nagyon lehet látni. Ezt a két forrást találtam:


Később már szabad volt színes csomagoló papírba is csomagolni, egyre bővült a választék, most pedig maguk a füzetek pompáznak ezerféle színben és mintában, már bekötni se kell némelyiket, változnak az idők... de az emberek nem! :)

Ők továbbra is megfigyelik és felcímkézik egymást, vélt vagy valós hibáik vagy erényeik alapján, felnagyítják jó vagy rossz tulajdonságaikat, hogy aztán előítéletekből burkot fonjanak egymás köré. Így születnek példaképeik és megvetésük tárgyai is, ugyanabból a burokból. 

Egy ideális világban az egyetlen "címke" - amit viselünk - a nevünk kellene, hogy legyen. Ezért döntöttem úgy, hogy az a bizonyos füzet és a hozzá tartozó címke lesz a fő motívumom, még akkor is, ha ehhez a leendő manikűröm komplexitását fel kell áldoznom az egyszerűség oltárán. 



Remélem nem tartjátok méltatlannak ezt az egyszerűséget a bloghoz és a rovathoz, de ez az ami igazán kifejezi a címkézéssel kapcsolatos gondolataimat.  


A felhasznált lakkok:

Golden Rose Matte 08
Moyra Chantal
Moyra Florence

Ezúttal is kíváncsian várjuk a manikűrökkel kapcsolatos véleményeiteket és a témába vágó tapasztalataitokat! 


Üdvözlettel:

Bandita & Szilvi

2 megjegyzés:

  1. Szilvi, imádom ezt a munkádat, úgy, ahogy van, megfejtéssel, manikűrrel együtt, mert mindkettőben tetten érhető sajátos gondolatmeneted, ami egyedivé, utánozhatatlanná teszi őket. A manikűrfotó fölötti két bejegyzést pedig elszorult torokkal olvastam, nagyon megérintett. Ha létezik tökéletes fogalomértelmezés a CÍMKÉZÉS-re, akkor ez még azt is felülmúlja.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszenek ezek a bejegyzések! :-)

    VálaszTörlés