2015. február 1., vasárnap

Havi zárás 1.


Sok blogger "megünnepli" a hónapváltásokat valamilyen módon, inspirációs képgyűjteményel, statisztikákkal, haul, elfogyott termékes vagy épp személyes jellegű bejegyzésekkel.

Eddig nálam ez nem volt, de új év új élet, teszek egy kísérletet, hátha tetszeni fog nektek hogy nem kizárólag manikat hozok. Kezdjük egy kis statisztikával:


A blog szempontjából talán a 2015 év január volt a legtermékenyebb hónap, hiszen minden nap legalább egy bejegyzést hoztam Debbie Crumpet 31 napos évnyitó kihívásának résztvevőjeként. 

A fokozott aktivitás törvényszerűen növelte a blog látogatottságát is, aminek a kis hóemberek nagyon örültek. A fenti statisztika azonban kicsit csalóka, mert január 3-tól kezdi a számlálást, a hónap legtöbbet látogatott bejegyzése viszont január 1-én datálódott. 

A 31DC2015 első állomása keltette fel leginkább az érdeklődéseteket, amiben egy tutorial alapján készült manikűr szerepelt, ez:


Ez a bejegyzés egyébként 244 kattintást kapott a nagyérdeműtől, ami nálam nagy számnak számít, szóval köszönöm!!! Ami még inkább fellelkesít, hogy néhányan közületek rendszeresen visszajeleznek kommentben, ami olyan érzés nekem, mintha itt ülnétek mellettem egy tea vagy kávé mellett. :)

Januárban áldozatul estem egy nailland-os leárazásnak, így rendesen berendeltem az akciós Golden Rose lakkokból, amik közül néhányat már be is fotóztam. Őszintén szólva nem volt betervezve ez a vásárlás, de 300Ft körüli áraknál egyszerűen elgyöngülök... instán már mutattam őket egyben .


Igen-igen, Insta-n, mert most már ott is jelen vagyok nailartbyszilvia néven - igaz, egyenlőre nem túl aktívan - valamint FB oldalt is készítettem a blognak. A blog FB oldalán albumokba fogom rendezni a kihívások képeit, valamint szép folyamatosan feltöltöm a Lakktár című albumba a lakkjaimat is, körmön befotózva. Az oldalsávba kitettem neki egy boxot, így könnyebb lesz "rákattanni". Hajrá!!!



Ezen kívül néhány e-bay-es dolog is megérkezett hozzám, főleg bizsuk és ezek a nyomdalemezek is:



A lemezek minősége kielégítő, arányos az árukkal. Használhatóak, de inkább gyakorlott nyomdázók kezei közé javaslom. A minták viszonylag sekélyek, a lemez vékony, éles a pereme, gagyibb, mint a BPS lemezek, de az Essence-nél azért mindenképpen jobb. Teljesen megrökönyödtem, amikor láttam egy FB csoportban, hogy 800Ft+postaköltségért árulja őket valaki... ehhez képest én 300Ft körül vettem darabját, ingyen postával ananas1008a eladótól. 

Februárban megint részt fogok venni egy technikai kihívásban, ez kevésbé lesz intenzív, csak heti egy állomás lesz, a menetrendet kitettem az oldalsávba. Tervezek egy új sorozatot is, de ennek részleteit a hétfői Manicute poszt tartalmazza majd. Ha minden igaz, úton van felém még egy akciós rendelés is, szóval újdonságokat is fogok tudni mutatni majd nektek, amikor majd találkozunk...



Üdv:



4 megjegyzés:

  1. amazing statistics :) I am following you now on Instagram too
    Have a nice Sunday Szilvia!

    VálaszTörlés
  2. Nem tudtam, hogy jelen vagy az Instagramon is...Van egy új tagod :)
    Nagyon szépek a nyomdalemez mintái. Kiváncsi vagyok a farsangi maszkokat, hogy és mikor fogod bevetni. Nekem is jól fogna valami hasonló ebben a periódusban.

    VálaszTörlés
  3. Már követlen FB-on :D Bár nem vagyok egy FB-fan. Jó ez a kép :)

    VálaszTörlés