2014. április 22., kedd

33DC - Your Most Used Colour Polish




A leggyakrabban használt színes körömlakkomat meglepően nehéz volt kiválasztani, hiszen nagyon gyakran váltogatom őket. Ezért egy egyszerű megoldást választottam, megnéztem melyik üvegben van a legkevesebb. Végül 2db-ra sikerült leszűkíteni a kört és igazából egyik sem színes a szó szoros értelmében: 

Na jó, olyan nagy meglepetés nem ért, a China Glaze Goldie But Goodie -ja egyértelműen viszi a pálmát. Önmagában hétköznapokra és kihívásokhoz is sokszor használtam az elmúlt hónapokban, volt róla már többször bejegyzés, többek között itt, itt, itt, és itt. Ennek köszönhetően már több mint a felét elpacsáltam, ami szép teljesítmény, mert 14 ml volt az üvegben eredetileg.

Ami még viszonylag nagy tételben fogy és már újravásároltam, az a Lovely Nr 34-es fekete lakkja. Ez ugye kisebb üveg, tehát egységnyi idő alatt kb. ugyanannyi fogyott belőle, mint az arany színből. Ezt leggyakrabban nail-art munkákhoz használom, például nyomdázásra vagy fólia alá alapként, mert a munkakörömhöz*  nem illik, csak "civilben" szórakozgatok vele. Mondjuk az se kevés :))))

*értitek: munkaköröm=munka+köröm ;)

A mai mani természetesen ezzel a két lakkal készült és remélhetőleg jobban sikerült, mint a fenti szóvicc, bár nem vagyok tökéletesen elégedett, mert eléggé szétesett a minta. Máskor is nyomdáztam már ezzel az arany lakkal, de akkor nem volt gond... sebaj, ez most ilyen:






Inlinkz kód a csatlakozáshoz:

<!-- start InLinkz script -->

<script type="text/javascript">
document.write('<scr' + 'ipt type="text/javascript" src="http://www.inlinkz.com/cs.php?id=396988&' + new Date().getTime() + '"><\/script>');
</script>

<!-- end InLinkz script -->

Üdv:




26 megjegyzés:

  1. That black and gold mani is gorgeous! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tetszik a minta! Szép lett!:))

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű lett :) És köszönöm, hogy kitetted a kódot is, nekem valamiért nem engedte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szivesen :) és köszi én is a kedves szavakat :)

      Törlés
  4. Ezt a CG-t már többször megnéztem és visszaraktam. Nagyon jól néznek ki együtt! :) Én is egy feketét fogok kirakni, amint hazaérek este.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, hogy anno rászántam magam az arany lakk megvásárlására, mindig is tetszett, de nem gondoltam hogy ekkora szerelem lesz belőle!

      Törlés
  5. Nagyon szép ez a fekete-arany párosítás és köszi a kódot is :)

    VálaszTörlés
  6. Köszi a kódot. :)
    Az utolsó mani az egyértelműen kedvenc. :)

    VálaszTörlés
  7. Csodálatosak, csodálatosak O.O

    VálaszTörlés
  8. Az utolsó meseszép, megkívántam! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Emlékszel még erre a CG lakkra, egykor nálad lakott... :)))

      Törlés
  9. Gyönyörű ez a minta, nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  10. Nagyon tetszik, szép lett! Kerestem, hogy hol estek szét a minták, de nem találtam. :) Még sohasem nyomdáztam, de ahogy nézem az alkotásaitokat, egyre nagyobb kedvet érzek, hogy kipróbáljam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Arra értettettem hogy a vonalak szemcsések, nem egybefüggőek :)

      Törlés
  11. Munkaköröm...kész, itt végem van, mára elintéztél, itt vigyorgok egymagamban a gép előtt :DDDDDDDDDDDDD
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reni szerintem ha mi egyszer találkozunk élőben, egész nap úgy vihognánk mint két tini :)

      Törlés
    2. Ha szombaton Pesten jársz, várunk hatalmas szeretettel a blogtalinkon ám! :))))))))

      Törlés
  12. Csodás manikűr! Én "munkakörömnek" is bevállalnám! :D

    VálaszTörlés
  13. szerintem nagyon jó lett, nem látok hibát benne :)

    VálaszTörlés