2013. október 24., csütörtök

Lakkmatuzsálem csúcsformában

Tegnap említettem hogy van egy igencsak szép kort megért (kb. 15-17 év körüli lehet), de még mingíg bomba formában levő körömlakkom, a Jollie France 30-as számú kellemes kis darab. Gondoltam megérdemli hogy megmutassam nektek:

ablak mellett

vakuval

odakinn


Ezzel a márkával alig lehet találkozni a blogokon, pedig szerintem mind árban, mind minőségben vetekszik sok mai felkapott márkával. Ennyi év múltán is egy rétegben fed, jól terül, nem buborékos, nem csomós, gyorsan szárad és szép fényes - a képen fedőlakk nélkül láthatjátok, körömlakk higítóval nem találkozott még életében és a színe sem "öregedett el" - ezt pl. az essence lakkok szokták csinálni kb. fél-egy év alatt (amikor az üveg aljára kirakódik valami fehér akármi és a lakk elveszíti az eredeti színét).

Nemrég a fodrászkellékesben felfedeztem, hogy még mindig kaphatóak a márka lakkjai. Akkor tettem szert egy gyöngyházas nude színre, a 02-re. Mivel ez gyengén fed, gondoltam jó lesz fedőlakknak a 30-ashoz, hiszen színben nagyjából passzolnak:

Ugye nem is látszik a korkülönbség?

Együtt így mutatnak körmön (mindkettőből egy réteget vittem fel).




Szerintem jó kis kombináció :)
Biztos lesz még a jövőben JF lakkom!

5 megjegyzés:

  1. Egyszerűen imádom a Jolly lakkokat, minőségben verhetetlenek!:) )Örülök,hogy írtál róluk, én is előszedem őket :3

    VálaszTörlés
  2. Régen szinte csak ilyen lakkot vettem! Gyönyörű színei vannak. Azt is szerettem benn, hogy olyan jó nagy az üvege és sok lakk van benne. Viszont én manapság 450-ért találkozok vele :/ Régen 280 -ért vettem.

    VálaszTörlés
  3. Nekem is vannak és régen is voltak JF lakkjaim. Jó kis színei vannak és az illata/szaga sem olyan borzalmas, mint volt :)

    VálaszTörlés
  4. Nekem is volt az őskorban ilyen lakkom. :D Egy gyönyörű pink ezüst csillámos. :D Mostanában csak elvétve szoktam látni itt-ott... De viszonylag drágán, 450 Ft körül, annyiért már NYC, Rimmel lehet venni, ha akciós. :S

    VálaszTörlés